Európában szinte egyedülálló módon, Magyarországon jelenleg nincs fedett kerékpáros pálya. Ez nem csak a versenysport, hanem a közlekedésre nevelés, oktatás érdekében is fontos lenne, hiszen egy ilyen fedett csarnokban a gyerekek időjárástól függetlenül tudják a gyakorlatban elsajátítani a kerékpározás alapjait. A fenti két célt egyszerre éri el a 2021. év végéig, 700 millió forintból épülő Kőbányai BringAréna.

Hirdetés

 Elképzelhetetlen lenne, hogy egy úszótól úgy várjunk el nemzetközi eredményeket, hogy nincs uszoda, ahol edzhet, de egy kézilabda csapat sem készülhet fel a bajnokságokra erre alkalmas csarnok nélkül. A kerékpár-sportban úgy érnek el évről évre egyre nagyobb sikereket (nem csak országúton, de pályán is) a nemzetközileg is jegyzett sportolóink, hogy hazánkban nincs felkészülésre alkalmas létesítmény, ugyanis a 125 éves Millenáris Velodrom betonfelülete mára balesetveszélyessé vált, fedett pálya pedig egyáltalán nem áll rendelkezésre. Ezen a helyzeten változtat a Kőbányai BringAréna.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos

A kerékpáros pálya építésére a Magyar Kerékpáros Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériumának évenkénti infrastruktúra támogatásaiból hat év alatt közel 370 millió forintot gyűjtött össze, amit a magyar kormány 337 millió forintos támogatással egészített ki. Az ügyet az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz is segítette, aki a velodrom építését bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy „2021. a Kerékpározás Éve. Ha ezen alkalom kapcsán egymás mellé rakjuk a kerékpáros fejlesztéseket, azt láthatjuk, hogy rakétasebességgel lő ki minden. Napokon belül rajtol a Tour de Hongrie, soha nem látott mértékben fejlődik a kerékpáros úthálózat, de az edukáció és szabályozás terén is jelentős előrelepéseket tudhatunk magunk mögött.”

D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere

Bár a Kőbányai BringAréna nem mérhető egy nemzetközi versenyek szervezésére is alkalmas, több ezer fő nézőt is fogadni képes fedett csarnokhoz, mégis hatalmas lépés a sportág életében. A 4500 négyzetméter alapterületű, fémszerkezetű ponyvacsarnokban egy 200 méter hosszú, 6 méter széles, döntött kanyarú fapályát helyeznek el. A csarnokban lesz egy alagút, hogy a pálya belsejébe biztonságosan be lehessen jutni a kerékpárosok zavarása nélkül, valamint egy vizes blokk szolgálja ki a sportolókat és a nézőket. A lelátó kapacitása igazodik az edzőpálya funkcióhoz, mindössze 100 fő befogadására lesz alkalmas. D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere szerint a BringAréna megépítése a mozgás ünnepe. „A velodrom mellett felépülő pumpapályának, a tervezett görparknak, a már elkészült futókörnek és a nemrégiben felújított uszodának köszönhetően Kőbánya, de talán egész Budapest egyik legnagyszerűbb helyszíne lesz a kőbányai Sportliget”, emelte ki a kerület vezetője.

BringAréna látványterv

A Magyar Kerékpáros Szövetség 2019. július 2-ai döntése alapján a pálya építésével és üzemeltetésével a Vuelta Kft-t bízta meg. A Kőbányai Önkormányzat erre a célra 15+5 évre biztosítja a Sportliget területén azt a másfél hektáros, egyébként kihasználatlan telket, amin a létesítmény felépülhet. A Vuelta Sportiroda a szervezője több hazai kerékpáros eseménynek – köztük a Tour de Hongrie körversenynek is –, de a cég hozta létre a BringaAkadémia tantárgyat és a kapcsolódó pedagógus továbbképzést is. Ezért is kézenfekvő a kapcsolódás ebben a létesítményben a sport és a közlekedésre nevelés között.

Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke

„Ha megépül a BringAréna, nálunk is olyan természetes lesz velodromba járni, mint konditeremben edzeni”, mondta Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke, aki hozzátette, hogy „ebben a fantasztikus létesítményben a versenyzők idősávjai között az amatőrök is lejárhatnak majd tekerni. A jövő kerékpárosainak pedig szintén óriási lehetőség, hogy a pálya-szakágban is kipróbálhatják magukat, hiszen manapság már nem csak egy versenyszámban jeleskednek a legjobb kerékpárosok. A ma versenyzői pedig így tudnak majd normális edzésmunkát végezni akár esős, téli körülmények között is.”

BringAréna látványterv

A csarnokot és az alépítményeket a közbeszerzésen nyertes Graboplan Kft. készíti el, a Szeghi Stúdió tervei alapján. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elvárásainak megfelelő, úgynevezett 3. kategóriás fapályát a német Velotrack szállítja. A pálya felülete és a csarnok edzésekre, valamint kisebb versenyek lebonyolítására lesz alkalmas. Az épület a sátor jellege miatt nem lesz fűthető, vagyis téli edzésekre csak korlátozottan lesz használható, de az év 365 napjából 300 napot biztosan ki tudják használni a versenyzők, a hobbi sportolók és a gyerekek egyaránt.

Óberling József rendőr ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője

Óberling József rendőr ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a BringAréna közlekedésbiztonsági szerepét emelte ki. „Én magam is kerékpározok, így át tudom érezni, hogy mennyivel másabb a világ biciklin ülve a forgalomban, mint az autó ablakán keresztül nézve. Évente 60-80 kerékpáros hal meg az utakon, és több mint háromezer bringás sérül meg. Ezeken a számokon minden bizonnyal javíthat egy ilyen kerékpáros oktatóközpont, hiszen a sportolók nagyobb biztonságban tekerhetnek, a jövő generációi pedig szakszerű körülmények között készülhetnek fel a forgalmi szituációkra.”

Pályaversenyzők is eljöttek a sajtótájékoztatóra

A kormány támogatásának köszönhetően azonnal megkezdődnek a kivitelezési munkálatok, és várhatóan már idén át is adják a kész létesítményt.

Hirdetés

2 hozzászólás

  1. Ez tök jó. A vidék meg le van szarva. Óberling ezerdes úr meg jobb lett volna ha meg sem szólal…

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet