A versenyt szervező A.S.O. közleményében jelentette be, hogy a fokozódó koronavírus-járvány veszély miatt a hetedik lesz az utolsó szakasz a francia egyhetes kerékpárversenynek.

Hirdetés

Más szervezőkkel ellentétben a az A.S.O. a Párizs-Nizza megrendezése mellett döntött. Döntésüket sokan kritizálták, a Trek-Segafredo versenyzője például úgy nyilatkozott a Het Laatste Nieuwsnak, hogy a peloton 90%-a biztos abban, hogy nem fognak eljutni Nizzáig.

A jóslat úgy látszik beteljesedett, ugyanis mára 2879-re nőtt a franciaországi fertőzöttek száma, ráadásul a Bahrain-McLaren (az F1-es csapathoz hasonlóan) a hatodik szakasz előtt kiszállt a versenyből. Az EF Pro cycling versenyzője, Tejay van Garderen már egy nappal korábban hazautazott Amerikába, miután Donald Trump utazási korlátozásokat jelentett be. Kemény tárgyalások zajlottak a versenyzők érdekképviselete és a szervezők között, mire végül megszületett a döntés: a hetedik szakasz után végeredményt hirdetnek a Párizs-Nizzán. Így csak az utolsó nap marad el, de ezen a napon is lettek volna komoly hegyek, így biztosan hatással lesz az összetett sorsára is a bejelentés.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet