Sikeres Giro d’Italiás kezdeten van túl az EOLO-KOMETA Cycling Team, szinte az összes nap képviselték magukat a szökésben, van már top10-es eredményük, és a 9. szakasz után Diego Rosa átvette a hegyi pontversenyben élen járó versenyzőnek járó kék trikót. A csapat magyar versenyzője, Fetter Erik a nápolyi szakaszon a 15. helyen ért célba, őt a verseny második pihenőnapján értük el. Kérdeztük többek közt napi rutinról, étkezésekről, frissítésről, de az interjúból kiderül az is, hogy milyen könyvet vitt magával a három hétre. (Vajon lesz ideje kiolvasni?)

Hirdetés

Beszélgetés közben nagyokat mosolyogtunk akkor, amikor Erik zöldségekről vagy gyümölcsökről beszélt, mert az Eurosport kommentátorától a verseny közvetítése során megtudhattuk róla többek közt azt is, hogy a pilisvörösvári zöldséges abból látja, hogy Erik otthon van-e épp vagy edzőtáborban vagy versenyen, hogy a család naponta vagy ritkábban megy-e vásárolni.

Ez eddig a leghosszabb versenyed, és még a felénél sem tart. Hogy érzed magad? Próbáltál előre készülni, beszéltél pl. Marcival és/vagy Atival (Dina Márton és Valter Attila tavaly részt vettek a Giro d’Italián – a szerk.) arról, hogy mire számíthatsz?
Igen, beszéltem mindkettőjükkel, és nagyon örülök, mert meglepően jól érzem magam, rosszabbra számítottam az elmondásuk alapján. Bízom benne, hogy a jó formám kitart egészen a verseny végéig.
Az utóbbi 3-5 év kemény edzésmunkája kellett ahhoz, hogy elérjek erre a szintre, hogy elhozzanak a Giro d’Italiára, és versenyezni tudjak. Utolsó pillanatos nagy tudomány tehát nincs, hanem a hosszú évek beletett munkája az, ami kifizetődhet most.

Hogy telik egy versenynap?
Mindig előre tudjuk, hogy mikor kell felkelnünk. Az orvosnál kezdünk egy reggeli vizittel, ahol pl. súlymérés, pulzusmérés, véroxigénszintmérés, vérnyomásmérés vár ránk. Még reggeli előtt kitesszük a nagy bőröndünket a szobánk elé, ami majd a következő szálláson az ágy mellett vár ránk. Reggeli után – naptól függően – marad még 15-20, maximum 30 percünk készülődni és pihenni az indulásig. A buszon átbeszéljük az aznapi taktikát és a feladatokat. Megérkezés után következik a csapatbemutató, majd elrajtol a verseny. Verseny után tusolunk a buszon, utána kis evés után indulunk a következő szállásra, ahol masszázs, vacsora vár ránk. Utóbbi általában elég későn van, fél10-10 felé fejezzük csak be, így ezt követően már mindenki megy aludni.

Ha jól emlékszem, akkor tartalmas reggelitek van az ilyen versenyeken, ami kb. az ebéd is, majd esztek a verseny közben, és utána vacsora vár rátok. Miket esztek reggelire, napközben és vacsorára?
Igen, elég bőséges reggeli van, de persze nem extrémen, hiszen azt meg is kell emésztenünk a rajtig. Reggelire általában van tészta, rizs és mellé omlett. A legtöbben tészta-omlett vagy rizs-omlett párost esznek, én szoktam keverve is enni a rizst és a tésztát az omlettel. Ezeken kívül van zabkása, ezt is sokan szeretik, illetve vannak kenyerek, sonkák, joghurtok, magvak, gyümölcsök.
A rajt és a reggeli között is eszegetünk pl. rizsszeletet, banánt, stb. Verseny közben pedig energiaszeleteket, rizsszeleteket, energiagéleket veszünk magunkhoz, a kulacsban pedig izotóniás és szénhidráttartalmú italok is vannak. Verseny után általában még a buszon egy adag rizst vagy tésztát eszünk hússal, tojással vagy tonhallal. Minden szálláson van egy szoba berendezve ételekkel, ahol ehetünk, ha még az étkezéseken túl éhesek lennénk, itt vannak mindenféle gyümölcsök, magvak, joghurt és zab is.
A vacsora nagyon bőséges, tészta és rizs mellé legtöbbször natúr csirke vagy hal van kisütve plusz rengeteg zöldség. Utóbbiból is eszünk, de nem olyan sokat, mert inkább igyekszünk szénhidrátot és fehérjét bevinni. Van desszert is, általában egy olasz pite, crostata, és vannak joghurtok és gyümölcsök is.

Hogy néz ki a verseny közbeni frissítés, ilyenkor miket kaptok? A helyek előre le vannak beszélve? Ki van kijelölve valaki a kulacs felvételére, vagy mindenki saját magának veszi fel? Te ha választhatsz, milyen frissítőt veszel magadhoz?
A verseny közbeni frissítési helyek a legtöbbször előre le vannak beszélve, tudjuk, hogy ki, mivel hol fog állni. Általában egy szakasz közben három helyen állnak a segítőink. Először kb. 40-50 kilométernél, ahol jellemzően kulacsokat veszünk fel. 100 km környékén kapjuk a szatyorcsomagot, amiben 2 kulacs, rizsszeletek, energiaszeletek, gélek vannak. Ezekből annyit teszünk el, amennyit szeretnénk, utána pedig a szatyrot eldobjuk. A vége felé, 150 km környékén kapunk ismét kulacsokat. Ezeken felül is hátra lehet menni a kísérőautóhoz kulacsért, gélért, stb.
Az, hogy én mit választok az attól függ, hogy milyen a szakasz és milyen az időjárás. Például egy lazább etapon inkább csak vizet iszom, vagy elektrolitos italt, ami pótolja az elvesztett sókat, meg amiket kiizzadunk, de szénhidrát nincsen benne. Viszont ha keményebb a nap, akkor szénhidrátos italt iszom, hogy ivás közben is pótoljam az energiát. Ha pedig kemény nap és meleg is van, akkor szénhidrátos és elektrolitos italt választok.
A frissítőket legtöbbször magunknak vesszük fel ezeken a megbeszélt pontokon, a segítők általában jobb oldalt állnak. Előfordulhat olyan is, hogy épp baloldalon megyünk a mezőnyben, akkor gyorsan szólni kell az egyik csapattársnak, aki jobb oldalon teker, hogy vegyen fel nekünk is, vagy akár egy másik csapatban tekerő versenyzőnek, ha épp ismerjük.

Mi történik közvetlenül azután, hogy leszállsz a kerékpárról?
Legtöbbször öltözés és zuhanyzás közben iszom egy regeneráló italt, amivel elkezdem pótolni a szénhidrátokat, az energiát. Tusolás, felöltözés után magamhoz ragadom a már említett ételt, és még pl. egy almát és egy banánt, és vagy megyek az autóhoz, ami elvisz a szálláshoz, vagy indulunk a busszal. Sokszor gyorsabb, hogyha autóval megyünk, mert így nem kell bevárni a csapat többi tagjainak egymást.

Kivel vagy egy szobában? Mire jut idő még alvás előtt, készültél pl. könyvekkel, vagy nézel valami sorozatot?
Mirco Maestrivel vagyok egy szobában, akivel elég jóban vagyunk. Túl sok mindenre nincs időnk már a vacsora és a lefekvés között, hiszen elég későn végzünk az evéssel, és kell idő az alvásra is. Hoztam magammal pl. könyvet, de még egy oldalt sem sikerült elolvasnom belőle, filmbe belekezdeni pedig pláne nincs idő, így leginkább pihenünk.

Milyen könyvet vittél magaddal?
Mark Cavendish Tour de Force című könyvét. ?
Köszönjük a beszélgetést, és nagyon szorítunk a következő két hétben is!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet