Nyirkos, tavaszi klasszikusokhoz illő időben tartották a 2018-as év második monumentumát, a kockaköves Flandriai Körversenyt. A belga közönség szinte kötelező Quick-Step-dobogót várt a Ronde-on, amit a csapat sikerrel teljesített is.

Hirdetés

Könnyű dolguk azonban nem volt, ugyanis a nyálkás időjárás kiszámíthatatlan körülményeket teremtett a verseny java részén. Sajnos így a bukás is elkerülhetetlen volt, ebből talán a legnagyobb 100 kilométerrel a cél előtt történt, amikor a Vérandas Willems-Crelan előre állt Wout Van Aertért, mögöttük azonban egy FDJ-s brutálisat zakózott és az útszéli árokban kötött ki. A konkrét szituációt még ki is védte volna a mezőny, de a pánik és a vizes út miatt tucatjával estek el a versenyzők.

Mivel egy esélyesnek tartott versenyző sem esett el, így kíméletlen tempóra kapcsolt a mezőny, és hirtelen majdnem utol is érték az elöl tekerő szökevénycsoportot, de a hátra maradó frissítőpont lenyugtatta a kedélyeket.

Az első igazi akció bő 40 kilométerrel a cél előtt, a Paterberg kockaköves emelkedőjén történt. Michal Kwiatkowski (Sky) kellemetlen tempóval húzta meg az emelkedőt, látszólag rosszul esett minden esélyesnek az akció. Elöl időközben új szökevénycsoport formálódott Dylan van Baarle (Team Sky), Sebastian Langeveld (EF Education First-Drapac p/b Cannondale) és Mads Pedersen (Trek-Segafredo) részvételével.

A soron következő emelkedőkön több esélyes is megpróbálta meghúzni a sort, Van Avermaet (BMC) a Taaienbergen egészen durvát tempózott, de a végeredmény továbbra is letaglózó volt: a Quick-Stepnek mindvégig ott volt Gilbert, Lampaert, Terpstra és Stybar is.

A Koppenberg utolsó mászása utáni zavarban Nibali indult elsőként, akire Terpstra ugrott fel. Az olaszt hamar lerázta a Quick Step menője, aki innentől kezdve saját zsíron tempózott a győzelemért. Az utolsó Kwaremont mászásnál utolérte és le is rázta az elöl tekerő triót, csak Pedersen próbálta tartani vele a lépést, de végül kialakult egy állóháború az utolsó húsz kilométerre az élen. Terpstra az élen, húsz másodpercre tőle Pedersen, újabb húszra pedig a megmaradt mezőny Sagannal, Van Avermaet-val, Stuyvennel, Benoot-val, Stybarral, Gilbert-rel, és Valgrennel.

Sagan még a legutolsó kockaköves emelkedőn megpróbált elszakadni a fő üldözőcsoporttól, de végül nem bírta erővel, utolérték. Elöl az állás a célig már nem változott, Niki Terpstra 2014-es Párizs-Roubaix győzelme után újabb monumentumot nyert, ő lett a 102. Flandriai Körverseny győztese. Mögötte ha békanyálon is, de beért a dán bajnok Mads Pedersen, a harmadik helyen pedig az utolsó kilométereken indított akció eredményeként Philippe Gilbert érkezett Michael Valgrennel a nyakán.

A 2018-as Flandriai Körverseny végeredménye:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet