Hirdetés

Nem kevés témát szolgáltatott a Tour de France 12. szakasza, az utózöngéket ebben a cikkben foglaljuk össze.

Froome-ot megütötte egy néző

Chris Froome doppingügyét alig néhány nappal a verseny rajtja előtt ejtették, ami miatt sokan atrocitásoktól tartottak a versenyen. Ismerve a francia közönséget, ez nem is volt alaptalan, de eddig egészen nyugisan telt a verseny, csupán néhány huhogást lehetett hallani az utak szélén.

Hirdetés

A Francia Körverseny 12. szakaszán sajnos megtörtént, amitől a sokan tartottak: Froome-ot a szakasz során leköpték és meg is ütötték a nézők. A címvédő nem sérült meg komolyn és reméljük, hogy ilyen módon nem próbálják meg többé befolyásolni a versenyt a nézők.

Edvald Boasson Hagent megbüntették

A Dimension Data norvég bringása még a 11. szakaszon került bajba. Elromlott a kerékpárja, de a kísérőkocsija messze előtte járt, így az út szélén várt a segítségre. A felmentősereg korábbi munkaadójától, a Team Sky-tól érkezett, akik adtak Boasson Hagennek egy kerékpárt, hogy befejezhesse a szakaszt.

Ez viszont a szabályok szerint tiltott, két csapat nem segítheti ki egymást technikai hiba esetén, ezért mind a Sky-t, mint Boasson Hagent megbüntették a szervezők. A Sky kísérőautóját vezető sportigazgatót, az egykori profi versenyző, Servais Knavent (a 2001-es Roubaix győztese) 150 euróra, Boasson Hagent két percre és 200 euróra büntették a szabályok áthágásáért. Boasson Hagen a 12. szakasz elején megkereste Knavent és kifizette az ő büntetését is.

Nibalit kiütötték a nézők a Tourrról

Vincenzo Nibali formája nagy kérdés volt a Tour de France-on. A legerősebbekkel egyelőre nem bírta a tempót, de látszólag komoly esélye volt a dobogóra. A múltidő nem véletlen, hiszen kiderült, hogy az Alpe d’Huez-en a nézők miatt esett el az olasz és bár elképesztő akaraterővel, minimális veszteséggel beküzdötte magát a célba, később a kórházi vizsgálatok kiderítették, hogy nagy a baj: csigolyatörés, Nibalinak fel kell adnia a Tour de France-t.

Az olasz maga is elmondta, hogy fogalma sem volt mi történt. Rengeteg néző volt az úton, a füstben alig lehetett valamit látni. Froome éppen támadott és próbált vele menni, aztán a következő pillanatban már a nézők kaparták fel az aszfaltról. Mindig szomorú ilyet látni, reméljük, hogy a nézők tanulnak az esetből.

Címlapfotó: ASO/Bruno BADE


Kövesd velünk a 2018-as Tour de France történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2018 oldalon!

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

1 hozzászólás

  1. Ilyenkor meg kellene büntetni a nézőt, kb annyival, mint amennyi lóvétól elesik a vesenyző vagy le kellene sittelni, mint ahogy a Man TT-nél is teszik az idiótákkal.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet