A walesi a 9. szakaszon szerzett sérülései miatt adja fel a versenyt.

Hirdetés

„A vasárnapi bukásom óta szenvedek. Ami a vállammal történt, az kezelhető volt, de a térdem napról-napra egyre rosszabb lett.” – nyilatkozta Thomas, aki már a tegnapi napon is plusz időhátrányt szenvedett el. Eredeti terve az volt, hogy az oropás szakaszig elmegy, de a vezetőség úgy döntött, jobb ha most kiszáll, és készül a Tour de France-ra, ahol Chris Froome-ot fogja segíteni.

A Team Sky girós vesszőfutása tehát folytatódik, hiszen 2013 óta egyszer sem jutott el összetett menőjük a célig. 2013-ban Wiggins dobta be a törülközőt, 2014-ben Porte el sem indult betegség miatt. 2015-ben már jól szerepelt, de sorozatos balszerencse és sérülések miatt szállt ki. Tavaly a frissen igazolt Mikel Landa volt a soros, aki gyomorbántalmak miatt szállt ki a versenyből.

Mikel Landa szökésben a 11. szakaszon. Sokáig nem jutott, pedig, ő maradt a Sky egyetlen esélye a 100. Girón

Landa most még tartja magát, de 42 perces hátránya van az összetettben. A legjobban az ír Philip Deignan áll, de ő is csak néhány másodperccel kevesebbet szedett össze, mint baszk csapattársa.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet