Hirdetés

A 11. szakaszon minden az írott és az íratlan szabályok szerint zajlott, ami viszonylag ritka az Olasz Körversenyen.

Hirdetés

Marco Frapporti (Androni-Giocattoli-Sidermec), Mirco Maestri (Bardiani-CSF), Damiano Cima (Nippo-Fantini-Faizanè) – csupa olyan nevek szöktek az egyik utolsó igazán nyugodt szakaszon, akik korábban már legalább egyszer voltak elmenésben ezen a Girón. A három olasz remek egyetértésben végigtempózta a napot, de már 25 kilométerrel a cél előtt megtörtént a baráti kézfogás köztük: valószínűleg egy percig sem hittek a hazaérésben.

A viszonylag korai utolérés senkinek nem hozta meg a kedvét. Sőt, meglehetősen nyugodt tempóban haladt a mezőny a cél felé. Szűk négy kilométerrel a vége előtt azért Christian Knees megmutatta a Team Ineos mezét, de a korábbi német bajnok ezer métert sem töltött a mezőny előtt. A hajrában minden adott volt egy klasszikus sprinthez, hiszen több kilométer hosszú, széles út vezetett a célba és ennek megfelelően szépen fel is álltak a felvezetővonatok.

A ciklámen trikós Pascal Ackermann (Bora – hansgrohe) kapta a legjobb felvezetést, de a német még így is túl korán indított, így simán kikerülték ketten is. Végül Caleb Ewan (Lotto – Soudal) duplázott, Démare-nak esélye sem volt lekerülni az apró termetű ausztrált. Az esélyesek gond nélkül megérkeztek a főmezőnnyel, nincs változás az összetettben, Valerio Conti (UAE Team Emirates) maradt a rózsaszín trikós.

A ponttrikó éppen kezd igazán izgalmas lenni, hiszen Ackermann 10. szakaszon történt bukása miatt Démare ma átvehette a ciklámen trikót, de elnézve a következő napok szintrajzait, elég erős a gyanúnk, hogy a legnagyobb sprinterek szépen összecsomagolnak az éjszaka és új vadászmezők után néznek.

A Sky már Ineos néven fut, de még mindig Pinarello bringákkal versenyeznek. Lesd meg a csapatszínekben pompázó bringákat ide kattintva (x).

A 2019-es Giro d’Italia 11. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Kövesd velünk a 2019-es Giro d’Itala történéseit a flowcycle.hu/giro-2019 oldalon.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet