A Tour de France után a Giro is felfedte a kártyáit, Milánóban bemutatták a 2020-as Olasz Körverseny útvonalát. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a budapesti startra egyelőre várnunk kell, de ettől függetlenül elég hamar belecsap majd a mezőny a lecsóba. Az igazi izgalmak egyértelműen az utolsó hétre maradnak, több brutális, 5000 méter szintet meghaladó nappal. A három időfutam miatt a klasszikus allrounder versenyzőknek kedvez majd az útvonal.

Hirdetés

A szervezők a kézenfekvő megoldás mellett döntöttek, így az első szakaszok is Szicíliában lesznek majd. A Budapesti rajthoz hasonlóan maradt az időfutam, mint nyitószakasz. Monrealéban lesz a start, onnan a katedrálisba kell majd feltekerniük a bringásoknak, majd szinte végig lejtmenetben érkeznek meg a bringások a palermói célba. A táv 15,1 kilométer. Itt hamar komolyra fordulnak a dolgok, Agrigentóban meredek befutót rendeznek és a pálya is dombos lesz. Másnap már rögtön az Etna következik, ahol összecsaphatnak az összetett esélyesei. A szicíliai kirándulás Villafranca Tirrenában fejeződik be, ahová a Giro szervezői sprintbefutót várnak, hiszen szerintük a szakasz közepén lévő 1125 méter magas Portella Madrazzi „komplikációmentes” hegy.

[vc_line_chart style=”modern” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017; 2018; 2019; 2020″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22%C3%96sszt%C3%A1v%20(km)%22%2C%22y_values%22%3A%223486%3B%203407%3B%203456%3B%203485%3B%203434%3B%203502%3B%203405%3B%203445%3B%203481%3B%203467%3B%203609%3B%203572%3B%203518%3B%203497%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”A Giro d’Italia össztávja az elmúlt években – 2007-2020″]

Innen közel két héten át az olasz csizma déli, majd keleti partjain halad majd a mezőny, így az erős csapat kulcsfontosságú lesz, hiszen az oldalszél bármikor szétszaggathatja majd a mezőnyt. Az összetett mozgolódására csak az ötödik és a kilencedik szakaszon látszik némi esély, egyébként a sprinterek és néhány napon a szökevények veszik át a terepet. A képernyők előtt lehet, hogy kicsit unalmasabb lesz ez az egy hét, de rengeteg 200 kilométer körüli szakasz lesz, amit meg fognak majd érezni a lábak. Az első pihenőnapot a 9. szakasz után, október 12-én tartják.

Az utolsó héten viszont biztosan nem fogunk unatkozni. Dombos, 33,4 kilométeres időfutam szerepel a menü első sorában, benne egy igen meredek, 19%-os részeket is tartalmazó emelkedővel, a Muro di Ca’ del Poggióval. Másnap négy darab 1000 méter körüli hegy szerepel az étlapon, az 1290 méter magas Piancavallón rendeznek hegyi befutót. Az utolsó pihenőnapot követően a 16. szakasz vérbeli szökevényetapnak ígérkezik, kisebb emelkedőkkel és három dombos városi körrel San Daniele del Friuliban.

[vc_line_chart type=”line” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017; 2018; 2019; 2020″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22id%C5%91futamkilom%C3%A9terek%20sz%C3%A1ma%22%2C%22y_values%22%3A%2282%3B%2092.9%3B%2096.4%3B%2069.2%3B%2058%3B%2061.4%3B%2092.8%3B%2090.8%3B%2077%3B%2050.3%3B%2069.1%3B%2043.9%3B%2060%3B%2064.9%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”Időfutam kilométerek száma a Giro d’Italián – 2007-2020″]

A 17. szakaszon borult el a szervezők agya először: több, mint 5000 méter szint vár a versenyzőkre, az 1524 méter magas Madonna di Campiglión lesz a hegyi befutó. A 18. lesz a verseny királyetapja a maga 209 kilométerével és 5400 méter szintjével, benne a Cima Coppival, a Stelvióval és földutakkal az utolsó kilométereken. Ilyen durva szakasz talán a modern idők legbrutálisabb Girójának tartott 2011-es kiírás óta nem volt a versenyen. Másnap a Comói-tó partjára viszik rehabilitálni a nyeregben maradt sprintereket, de hogy nekik se legyen olyan könnyű dolguk, a 253 kilométeres szakasz a 2020-as Giro d’Italia leghosszabb etapja lesz.

Zárásként ismét egy elképesztő, 5000 méter szintet tartalmazó szakasz, benne egy rövid francia látogatással a 2360 méter magas Col d’Izoard-ra. Hogy jól essen a külföldi kirándulás, előtte megmásszák a 2744 méter magas Colle dell’Agnellót, és a biztonság kedvéért jut a szakasz utolsó harmadára is a hegyekből: az 1854 méter magas Montgenèvre után a 2035 méter magas településen, Sestrierében zárul majd az emelkedők sora. Izgalmak maradnak az utolsó napra is, 15,7 kilométeres sík időfutamon dőlhet el az összetett sorsa Milánóban.

A 2020-as Giro d’Italia útvonala néhány számban:

  • 3497 km az össztáv
  • Átlagosan 166,5 kilométer hosszúak lesznek a szakaszok
  • 8 darab 200 km fölötti szakasz
  • Várhatóan 4 sprintbefutó
  • 6 hegyi befutó
  • 64,9 km időfutam (3 szakasz)
  • Legmagasabb pont: Passo dello Stelvio – 2758 m (18. szakasz)
  • Leghosszabb szakasz: 19. szakasz – október 23., péntek – Morbegno > Asti 253 km
  • Legrövidebb mezőnyszakasz: 4. szakasz – május 12., kedd – Catania – Villafranca Tirrena – 140 km
  • A verseny hivatalos roadbookját, a Garibaldit ide kattintva tölthetitek le.

A 2020-as Giro d’Italia szakaszai:

Október 12., hétfő – pihenőnap

Október 19., hétfő – pihenőnap

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet