És lett egy apró szakaszgyőztes is.

Hirdetés

A rajtnál a BMC szponzorának képviseletében Patrick Dempsey is jelent volt. Sőt rózsaszín trikót húzva néhány kilométert is tekert a mezőnnyel.

Aki a hatodik szakasz után attól félt, hogy a Gazpromosok feladták, tévedtek. Castrovillari és Alberobello között kétszáz kilométeres szökésre vállalkozott Giuseppe Fonzi (Wilier Triestina), Simone Ponzi (CCC) és Gimitry Kozonchuk (Gazprom), így az orosz csapat egy napot leszámítva mindig jelen volt a szökésben.

A trióból hamar duó lett, mert Ponzinat technikai problémái akadtak és többet már nem ért fel az elmenésre. Talán jobban is járt, hiszen a mezőny esélyt sem adott a szökevényeknek.

Az utolsó métereken egy elnyújtott kanyar is szerepelt az itinerben, így a győztesnek hosszút kellett nyitnia. Ezzel próbálkozott az elmúlt napokban az Orica sprintere, Caleb Ewan, aki most ismét 300-zal a vége előtt indított, ám ezúttal sikerül elsőként átgurulnia a célvonalon. A ciklámen trikós Gaviria (Quick Step Floors) és a borás Sam Bennett gurultak be a kolumbiai mellett.

Az esélyesek a főmezőnnyel azonos idővel érkeztek, így a rózsaszín trikó gazdája továbbra is Bob Jungels (Quick Step Floors) és a többi ruhadarab viselője is változatlan.

A 100. Giro d’Italia 7. szakaszának videós összefoglalója:

A 2017-es Giro d’Italia 7. szakaszának végeredménye:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet