Hirdetés

Vitán felül az elmúlt évek leghihetetlenebb GT-napját hozta a Giro 19. szakasza. Ha csak az eredményekre nézel rá, el se hiszed mi történt.

Pedig igen. A Sky két héten keresztül altatott, vagy nem is tudjuk mit csinált, de amikor kellett, az 5200 méter szintemelkedést tartalmazó királyszakaszon kicsinálta a rózsaszín trikós Simon Yates-t (Mitchelton-Scott). A csapat 4-5 fővel előre állt a Finestre hegy elején és a szökevényeknek esélyt sem adva olyan tempót kezdett menni, hogy még a murvás szakasz előtt leszakították a rózsaszín trikóst. A szakasz elején további fontos információ volt, hogy Fabio Aru feladta a versenyt.

Hirdetés

Froome kivárta, míg kihajtják magukat a segítői, és korábbi önmagát idézve 80 kilométerrel a cél előtt ellépett mindenkitől – akkor még azt hihettük a dobogóért megy. Mögötte Dumoulinnel, Pinot-val, Carapazzal, Reichenbach-al és Lopezzel alakult ki egy csoport, Pozzovivo egy kicsit hátrébb tekert.

Froome a földutas Finestre tetején 40 másodperccel indította el a lejtmenetet, majd annak végén újabb egy percet adott Dumoulinéknek. Yates helyzete hamar reménytelenné vált, már ki sem írták a hátrányát. Innentől kezdve síkon, hegyen, lejtmenetben, gyakorlatilag minden körülmények között adott Froome a többieknek, a célig pedig elképesztő előnnyel ért be és 40 másodperccel átvette a vezetést az összetettben és a hegyi pontversenyben is. Egy szakasz alatt három helyet lépett előre és több mint három perc hátrányt dolgozott le.

Dumoulin a második, aki végigdolgozta a napot, ám mivel csoporttársai a dobogóért hajtottak, megannyi támadás után az utolsó hegyen otthagyták őt. Pozzovivo 8 perc fölötti hátrányban érkezett, így elhullott számára a dobogó. Yates teljesen kiszállt a játékból. Pinot 4 perc fölötti hátránnyal feljött az összetett képzeletbeli dobogójára, de Lopez még egész közel van hozzá.

A 2018-as Giro d’Italia 19. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Városi csajos bringák, retro férfi városi kerékpárok a Biondo Bike-nál (X)


Kövesd velünk a 101. Giro d’Italia történéseit! Mentsd el flowcycle.hu/giro-2018 oldalt és nem maradsz le a legfrissebb infókról!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet