Hirdetés

Alaposan megdolgozták a 2017-es Giro győztesét, annyira, hogy arról talán meg is feledkeztek, hogy egyvalaki ismét sokkal erősebb volt mindannyiuknál.

4000 méter szintkülönbséggel és hegyi befutóval zárult a 2018-as Olasz Körverseny második hete. Egy olyan brutális nap után, mint a Zoncolan, talán még az is elképzelhető lett volna, hogy átengedik a szökevényeknek a szakaszt, de végül másként alakult a nap.

Hirdetés

Egy kisebb létszámú elmenés azért elrakta a Passo Di Sant Antonio lábáig. Közülük két rutinos szökevény, Giulio Ciccone (Bardiani – CSF) és Nico Denz (AG2R) még közel egy perces előnyt őrizgetett a soron következő lejtmenetben, és bár a német még egyedül tovább is ment, másodpercei meg voltak számlálva.

Jött ugyanis Simon Yates, aki 18 kilométerrel a cél előtt egy kóstolgatás után izomból megindult, és a többiek innentől kezdve bottal üthették a nyomát. Carapaz, Lopez, Pozzovivo és Pinot látszólag tehetetlenül csüngtek Tom Dumoulin nyakán, aki kétségbeesetten próbálta üldözni Yates-t. A holland bárhányszor próbálta együttműködésre bírni versenytársait, azok mindig egy-egy kisebb támadással reagáltak. Az utolsó hegyen aztán úgy igazán be is kínálták a címvédőt, aki végül meg is adta magát, de szívós munkával azért visszaért a többiekre és a harmadik helyért járó bónusz másodperceket is elvitte. A második helyen Lopez érkezett, a csoport viszont tetemes, 41 másodperces hátrányt kanalazott össze az együttműködés hiánya miatt.

Simon Yates harmadik szakaszát nyerte az idei Girón és bár 2 perc 11 másodpercre növelte előnyét Tom Dumoulinnel szemben, még mindig hátra van egy brutális harmadik hét. Chris Froome Yates támadásakor leszakadt és végül percen fölüli hátránnyal érkezett a célba. Nem valószínű, hogy ebből lesz rózsaszín trikó.

Holnap pihenőnap, aztán 34 kilométeres időfutammal fordulunk rá az utolsó hétre.

A 2018-as Giro d’Italia 15. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

 Casco bukósisakok akció a Biondo Bike-nál! (X)


Kövesd velünk a 101. Giro d’Italia történéseit! Mentsd el flowcycle.hu/giro-2018 oldalt és nem maradsz le a legfrissebb infókról!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet