Ami nem öl meg, az megerősít – talán valami ilyesmit érezhetnek azok a bringások, akik nem csak nyeregbe pattannak télen, de képesek elmenni önmaguk és technikájuk határáig. Te melyik csoportba tartozol?

Edzőgumi halála

Fotó: Tóth Csaba / Strava

A fagy, a hó és a sár nem tisztel sem embert, sem technikát. Emiatt burkolóznak be sokan ilyenkor a szobájukba, és egy kis görgőzéssel pótolják a kimaradó kilométereket. A görgő viszont eléggé gumigyilkos cucc, így eleve hozzá való speciális, kemény keverékű abroncsot kell hozzá használni. Csaba látszólag betartotta ezt a szabályt, de egy idő után az ilyen gumik sem kerülhetik el a halált. Hát igen, a defektet még a nappaliban sem lehet megúszni.

Endurance szakosztály

Létezik egy másik pólusa is Strava csoportunknak, akik nem riadnak vissza a mínuszoktól és néhány hópehelytől. Nagyon nem.

Lex már többször is bebizonyította, hogy egy állat, tavaly tavasszal 574 kilométert tekert, hogy szavazhasson. Ezúttal csak Sheffieldbe látogatott el, ami neki szűk 200 kilométert jelentett, de volt, akinek sikerült még erre is rákontráznia.

Fotó: Móri István / Strava

István Üllőről ment egy Mátra kört, és majdnem fellátogatott a Kékesre is. Ehhez már 224 kilométert kellett mennie. Hogy mindez őrültség, vakmerőség vagy puszta elszántság, azt már nehéz lekövetnünk.

Snooker gála

Fotó: Horváth Levente / Strava

Nem először derül ki, hogy bringával lehet menni akár elegánsabb helyekre is, így talán az sem meglepő, hogy Levente a Magyar Snooker Gálára is bringával ment. Nyolc kilométer még ilyen időben sem nagy kunszt, főleg, ha van egy külön erre a célra rendszeresített téli bringa.

Címlapfotó: Hattyár Dániel / Strava


Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz az egyik legdinamikusabban növekvő Strava közösségéhez! Ide kattintva kiderítheted, hogyan növelheted az esélyeidet, hogy a következő híradóba téged is beválasszunk!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet