Egy indiai férfi mindenét hátrahagyva nekiindult a világnak, és egészen Svédországban élő szerelméig meg sem állt.

Hirdetés

P.K. Mahanandia a National Geographic-nak mesélte el különös történetét. A ma már Svédországban élő művész a ’70-es években költözött Új-Delhibe, ahol tanulmányai mellett kiegészítésként az utcán festett portrékat. Ekkor találkozott a svéd Charlotte Von Schedvinnel, akivel hamar egymásba szerettek. Charolette-nak azonban néhány hét múlva haza kellett utaznia, így másfél éven át csak leveleken keresztül tudták tartani a kapcsolatot.

Mahanandia és Von Schedvin is a híres Hippie trailt használta / Forrás: Wikimedia

Ekkor Mahanandia mindenét eladta, vett egy használt bringát és 80 dollárral a zsebében útnak indult Svédország felé. Többnyire a szabad ég alatt, egy szál hálózsákban aludt, de volt hogy idegenek biztosítottak számára szállást. Útközben néha stoppolt, de közel öt hónapos útja során összesen nagyjából két Tour de France távját tette meg, mire újra találkozhatott Charlotte-tal.

Mahanandia és Von Schedvin története 40 évvel ezelőttre nyúlik vissza, de azóta is együtt vannak. Kapcsolatukból két gyerekük is született.

Hirdetés
ForrásNational Geographic
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet