A világ legnagyobb kerékpárversenyének szervezője, az A.S.O. hivatalos közleményében jelentette be a halasztást. Tour de France-t még sohasem rendeztek ilyen későn, ráadásul a dátum jelenleg belelóg a világbajnokság elejébe.

Az A.S.O. megerősítette a néhány napja terjedő pletykát, miszerint új időpontot találtak a 2020-as Tour de France kerékpárversenynek. A Francia Körversenyt jelen állás szerint augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik majd. A halasztás természetesen érinti az Etape du Tour amatőr kerékpárversenyt és a La Course by Le Tour de France női kerékpárversenyt is, de a pontos részletekről csak később döntenek. Annyi biztos, hogy az események a Tour ideje alatt maradnak.

Az eredeti időpont az olimpia miatt a szokottnál valamivel korábban lett volna (június 27-július 19.), de azt az eseményt is 2021-re halasztották. Az új dátummal kapcsolatban rögtön több kérdés is felmerül. Egyrészt az idősáv igen nagy részben fedi a Vueltát, amiről a közlemény egy szóban sem tesz említést. Másrészt a verseny utolsó napja egybeesik a világbajnokság egyéni időfutam számaival.

A szervezők korábbi terveik szerint május 15-ig kivártak volna a döntéssel, de Emmanuel Macron francia elnök április 13-án bejelentette, hogy leghamarabb július közepén oldhatják fel a tömegsport-rendezvényekre a koronavírus miatt kiszabott tiltást. A döntéssel egyértelművé vált, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) számára mik a prioritások, hiszen ahogy írtuk, se a Vueltának, se a Girónak, se a klasszikusoknak nem találtak még új időpontot.

Címlapfotó: ASO/Pauline BALLET

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet