Tizenkét év után ismét indul magyar a leghosszabb tavaszi klasszikus országúti kerékpárversenyen.

Hirdetés

Kuszti csapata, a Novo Nordisk megerősítette, amit már eddig is sejtettünk: a 34 éves magyar bringás ott lesz a Milánó-Sanremó rajtjánál. Ez a viadal a maga 291 kilométerével bőven a leghosszabb egynapos kerékpárverseny a profi naptárban. Legutoljára magyar kerékpáros 2007-ben indult a Sanremón, Bodrogi László akkor a Crédit Agricole színeiben a 94. helyen végzett.

Kuszti éppen csak pár hete debütálhatott a profik között, most a sprinterek Monumentumán versenyezhet olyan sztárok között, mint a címvédő Vincenzo Nibali, a Tour de Hongrie-győztes Manuel Belletti, a többszörös Tour de France-dobogós Romain Bardet, vagy Peter Sagan és még hosszasan sorolhatnánk a neveket. A Milánó-Sanremót 14.30-tól közvetíti az Eurosport 2.

Címlapfotó: Team Novo Nordisk

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet