A 2019-ben World Tour szintre lépő profi országúti kerékpáros csapat, a CCC megerősítette, amit már a Tour de Hongrie óta pletykáltak: Valter Attila 2019-től a lengyel alakulat fiókcsapatában versenyezhet.

Hirdetés

Valter Attila a szerződéssel egy kiemelkedően jó szezont koronáz meg. Új csapatával a Pannon Cycling Teammel már a tavaszi Istrian Cycling Trophy-n megvillant, ötödik lett az első szakasz emelkedős befutóján, ahol megelőzte a későbbi Tour de l’Avenir-győztes Tadej Pogačart.

Sikeres a Pannon Cycling Team isztriai szereplése

Valter top 20-ban zárt a következő 1.2-es versenyeken és jól ment a Carpathian Couriers Race többnaposán is. A nyarat dupla U23-as magyar bajnoki címmel indította, ráadásul a mezőnyversenyen abszolút elsőként ért célba. Csapattársa mögött kilencedik lett az Európa bajnokságon, majd a Tour de Hongrie 4. szakaszán benne volt a győztes elmenésben és végül ötödik helyen zárt. Valter emlékezetes csatát vívott a pöttyös trikóért azzal a Patryk Stosszal, akivel a jövő évtől csapattársak lesznek.

Valter Attila csúcsformája kitartott szeptemberig, amikor elérte a szezon talán legkiemelkedőbb eredményét: harmadik lett a Szlovák Körverseny első szakaszán. A magyar bringás azonos idővel érkezett az élete formájában tekerő World Tour sztár, Julian Alaphilippe-pel.

Valter Attila harmadik a Szlovák Körverseny első szakaszán

„A Szlovák Körverseny első szakasza után Tomas Brożyna megkérdezte tőlem, hogy van-e szerződésem a következő évre és van-e kedvem a CCC-nél versenyezni. A nap további részében nem is tudtam semmi másra gondolni, még a versenyre sem tudtam koncentrálni, így később veszítettem pár másodpercet és hátrébb csúsztam az összetettben is. A verseny után felhívott a csapat sportigazgatója Piotr Wadecki és beszélgettünk az új utánpótlás csapatról, amit nagyon érdekesnek találtam. A világbajnokság után értesítettem a csapatot, hogy aláírok hozzájuk. Meghívtak a csapat központjába, Polkowicébe és nagyon elégedett voltam a látottakkal. Sosem láttam még ehhez hasonlót.

Nem hiszem, hogy kerülhettem volna ennél jobb csapatba. A gárda jól szervezett, ráadásul továbbra is Magyarországon lakhatok, és befejezhetem a tanulmányaimat sportmenedzser szakon. Még arra is zöld utat kaptam, hogy elinduljak pár montiversenyen, például a világkupákon vagy az Európa bajnokságon, így akár a Tokiói olimpiára is kvalifikálhatok.” – nyilatkozta Valter Attila a csapat hivatalos közleményében.

Valter két éves szerződést írt alá a jövőre kontinentális besorolásban induló CCC Development Teammel. Habár papíron szintet nem lép a Pannonhoz képest, de fontos tudni, hogy a CCC 2019-től a BMC jogutódjaként World Tour szinten teker majd, így elérhető távolságba kerülhet a profik között való szereplés.

Címlapfotó: Takács Tamás / Bringasport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet