Amíg az utca embere leggyakrabban azt kérdezi hogy fitten tart-e a futárkodás, a kerékpárosok legtöbbször afelől érdeklődnek, hogy hogyan boldogulok a forgalmi konfliktusokkal és az azzal járó stresszel. Hát lássuk!

Hirdetés

A zuhany alatt sírás helyett mások indokainak megértése a kulcs. A KRESZ-áthágást két kategóriába sorolnám. Vannak olyan esetek, amikor válóban csak a szabályok ellen vétünk. Ilyen például kereszteződés nélküli, csak a gyalogosok áthaladását biztosító piroson áthaladás, ha nincs gyalogos. A másik kategória az, amikor a közlekedésben másokat hátráltatva haladunk gyorsabban.

Megesik, hogy másoktól szabályos közlekedést várnánk, ami számunkra rést nyitna a gyorsabb haladásra anélkül, hogy őket akadályoznánk, de mivel a másik fél is e módon gondolkodott, csak egymást akadályozzuk. Amikor jobban odafigyelek a KRESZ betartására, engem is lényegesen kevesebb kevesebb atrocitás ér. Tudom, hogy az engem ért szabálytalanságokért 95%-ban azt kapom amit megérdemeltem. A “csak azért nem követem a KRESZ-t mert más sem” hozzáállás elhagyása már fél siker.

Az esetek maradék elenyésző, de annál idegesítőbb részét olyan helyzetek teszik ki, amikor a jelzett kanyarodásomnál, 30 mérföldes táblánál, ahol megyek 20-szal, rágyorsítanak 50-re, hogy megelőzhessenek. Vagy amikor úgy gondolják, hogy az autó vs. bicikli felülírja a háromszög táblát.

Viszont ami sokat segített abban, hogy átlássam a másik fél helyzetét, az az volt, amikor először hagytam el a város határait nem kerékpárúton. Mindenki jó arc volt, senki se dudált. Ha jobbra akartam kanyarodni, a karjelzésemet szinte egy piros lámpával egyenértékű forgalmi jelzésként kezelték. Tehát a „paraszt” közlekedők sem feltétlen rossz emberek. Nem tudni honnan jött a másik.  Lehet, hogy az út közepén tekerő kerékpárosnak az elmúlt fél órában többször is gondatlanul veszélyeztették az életét, vagy az adott sofőr ütött el majdnem másokat az önhibáján kívül.

Ezeken felül Angliában nem „classy” az indexelés sem, ami nagy mértékben lassítja a forgalmat és valószínűleg a legveszélyesebb dolog, mert készülni sem lehet rá, ha valaki gondol egyet és irányt vált. De azért van egy pár dolog amire lehet:

1. Vannak emberek akik pénzt kapnak, hogy másokat vezetni tanítsanak. Ez nem a te dolgod, és amúgy sem egy pár másodperces kereszteződésben mutogatás, ordibálás fog új trükköt tanítani az öreg kutyáknak.

Verik a bringásokat – jogosan?

2. Mindig tudd hova, és milyen útvonalon mész. Ne a forgalom közepén hezitálj.

Offline navigálnád útvonalad? Íme egy hasznos app hozzá

3. Ne az út jobb széléről kanyarodj balra. Nézz hátra mi van mögötted, karjelzés, többnyire hallani is fogod ha lassítanak, de nézz hátra megint, ha nem akarnak előzni húzódj a felezővonalra és onnan kanyarodj amikor szemből sem jönnek. Megesik, hogy úgy érzed, senki nem akar átengedni, mindenki csak gyorsít mögötted. Valószínűleg ők azok akiket valami erdőben farkasok neveltek fel, de ha nem az utolsó pillanatban kezded meg ezt a manővert (2-es pont) akkor biztonságosan tudsz majd balra kanyarodni.

4. Ha nem lassítottak, vagy villogtak, hogy átengedjenek, elég jó eséllyel nem is fognak, ne bízz mások reakcióidejében és fékrendszerében, inkább tanuld meg olvasni mások szándékait. Nézz rá a sofőrökre: koncentráltnak tűnnek, vagy csak átakarnak jutni a városon minél hamarabb? Tudják, hogy ott vagy, vagy örülnek, hogy a kormányt egyenesen tudják tartani? A forgalmat pásztázzák vagy az utat? Esetleg telefonoznak menet közben?

5. A szándékaid legyenek könnyen olvashatóak. Vannak sofőrök, akik abból, hogy hátranézel, már tudják, hogy kanyarodni szeretnél (tiszteletem nekik), de a robotpilótának általában szüksége van a karjelzésre, ne hanyagold.

6. Újabb statisztika: amíg mi kerékpárosok úticéltól függetlenül is élvezünk A-ból B-be eljutni, addig a megkérdezett sofőrök nagy része azt válaszolta, hogy nem szeret munkába közlekedni. Ezen felül valószínűleg ugyan azok a problémáik vannak, mint a világ másik 7 milliárd emberének. Fáradtak, nincs (elég) pénzük, nincs elég idejük. Természetesen ez sem jogosít fel senkit a paraszt viselkedésre, ezért te se a következő sofőrön vezesd le a dühöd.

7. Nézz utána a KRESZ alapjainak! Háromszög tábla, stop tábla, egyirányú út, kanyarodást tiltó tábla, kötelező haladás irányát jelző tábla, az útra felfestett nyilak, jobbra tartás, jobbkéz szabály, főútvonal. Segítségedre lehet a www.kreszfelfrissito.hu oldal, ahol átnézheted az alapokat. Ezek ismeretével és betartásával édesanyád 80%-kal kevesebbet fog csuklani.

8. Mindig légy látható, és tudj megállni. Azon felül, hogy biztonságosabb, ezek az alap feltételei annak, hogy „önhibádon kívül” érhessen baleset.

9. Elég nehéz vitába keveredni, ha nincs kivel. Kerüld a forgalmas utakat. A KRESZ-ben nincs definiálva, hogy mikor nem alkalmas egy út a kerékpározásra, szóval elég önkényes a dolog. De ha teheted használd a kerékpárosok számára épített utakat, sávokat.

10. A forgalomirányítás is emberek által létrehozott dolog, szóval lehetnek hibái. Ahogy a Flowcycle is beszámolt róla, előfordul, hogy indokolatlanul helyeznek ki bizonyos táblákat.  Ha a szabályoknak alkalmanként nem is adsz elsőbbséget, azoknak mindig add meg, akik követik azokat.

Tilos a Váci úton bringázni?

11. Kerüld a járdákat! A gyalogosok veszélyesebbek, mint az autók.

Ezeket követve minimalizálható mások zavarása, az viszont mindig rajtad áll, hogy mennyire kapod fel a vizet mások hibás döntései miatt.


Ben az angliai Chesterben rója a kilométereket bringás futárként, így ennek megfelelően példái is a bal oldali közlekedésre vonatkoznak. Kalandjairól rendszeresen beszámol a Flowcycle magazinban. Ha érdekel a teljes története, hogyan lett futár, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, akkor kattints ide a korábbi részekért.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet