A múlt heti halálos kimenetelű karambol után nagyon remélem, hogy nem vagyok egyedül a helyszínen való változtatások tervezésével. Talán erőltetett módon, de próbálom a baleset szót elkerülni, hiszen mint előző írásomban utaltam rá, a karambol legfőbb felelőse nem a rosszul megválasztott sebességű villamosvezető, vagy a figyelmetlen kerékpáros, hanem az infrastruktúra kialakítását elfogadó hivatal.

Hirdetés

A villamos és kerékpár párhuzamos közlekedésével egyébként ritkán van gond. Sőt, mivel erősen feltételezhetjük, hogy a villamos nem fog hirtelen irányt váltani, nem is rossz mellette tekerni, főleg, ha nem forgolódni kell körülötte, hanem párhuzamosan, akár korlát nélkül haladni mellette.

Hasonlóra egyébként Újpesten, a Görgey Artúr utcában is van példa, de saját tapasztalatom, hogy a BKV (villamos)sofőreinek sem ártana részt venni egy biztonságos sebességmegválasztással foglalkozó workshopon. Elvégre, rájuk is vonatkozik a 2009-es C. törvény 7-es cikke mely szerint „3. A járművezetőknek különös figyelmet kell fordítani a legvédtelenebb úthasználókra, úgymint a gyalogosokra, kerékpárosokra és főleg a gyerekekre, az idős és mozgáskorlátozott személyekre”. Persze, a jogászok majd vitatkozhatnak, hogy a “figyelem” azt jelenti, hogy figyelmesen végignézhetik, hogy elütnek egy gyalogost, vagy fel kell készülniük, hogy elkerüljék az ilyen eseteket.

Forrás: copenhagenize.com

Remélhetőleg a környék átalakításakor már a villamos irányával megfelelő oldalra kerül a kerékpárút egy-egy iránya, és ha lenne is átterelés akkor az 45 fokban, jelzőlámpa helyett valódi biztonsági eszközökkel történne. Egyébként is, évek óta esedékes a környékbeli lakók életminőségének javítása és az átmenő gépjárműforgalom megszüntetése. A város egyik legértékesebb területéről van szó, ahol hasonlóan a pesti korzóhoz a gyalogos, kerékpáros és villamos forgalomé a főszerep. El tudja valaki ma képzelni, hogy a pesti Duna korzón autók járjanak?

Továbbá, miért fogadjuk el, hogy a pesti oldalon a Lánchíd és Erzsébet híd között csak déli irányban lehet gépjárművel haladni, de a budai oldalon normális, hogy két irányban haladjon a (jármű)forgalom? A félreértések megelőzése végett, nem a kétirányú Apáczai Csere János utca mellett agitálok!

Természetesen, a folyó mindkét oldalán szükséges a kétirányú kerékpár- és villamosforgalom, viszont, ha a budai felső rakparton szeretnénk megtartani a kétirányú gépjármű forgalmat, akkor a Fő utca kétirányúsításával ez megoldható lesz. Ebben az esetben a Bem rakparton sétáló- és kerékpárutca jöhet létre, mely biztonságosabb és kényelmesebb használatot eredményezne az arra járó sétálóknak, kerékpárral, villamossal közlekedőknek és a helyi lakosoknak egyaránt. A szűk keresztmetszet a Lánchíd alatti alagút, mely elkerülhető lenne a körforgalom átalakításával és a forgalom növelésével!

Növelésével???

Igen, hiszen a jelenlegi áthaladó forgalomnak, pont az infrastruktúra szab határt, méghozzá azzal, hogy gépjárműveket enged a dugóban állni. Az egyéni gépjárművek kitiltása az áthaladó kerékpáros, gyalogos, közösségi forgalom növelésével járhat, hiszen ezen eszközök hatékonysága a gépjárművek többszöröse.

133 autó, vagy 200 bringás okoz nagyobb torlódást?

Mivel a gépjárműmentes forgalom növekedése a biztonság (és biztonságérzet) emelkedésével jár, a körforgalom helyén álló infrastruktúra (pl. sharedspace) vonzó lehet a Bem rakpartról érkező kerékpáros közlekedőknek is. Bárcsak letesztelhetnénk, hogyan működhet ez úgy, hogy a helyi lakosoknak és éttermeknek kedvezzen egy ilyen fejlesztés!

[vc_cta h2=”Az elektromos kerékpár nem luxus többé! Válts még ma!” txt_align=”center” add_button=”bottom” btn_title=”Feliratkozom!” btn_color=”turquoise” btn_align=”center” css_animation=”appear” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fbiciklizing.hu||target:%20_blank|”]Az elektromos kerékpár nem luxus többé! Válts még ma! A biciklizing.hu havi bérletre kínál holland elektromos bringákat!

[/vc_cta]

Ja, a Lánchíd felújítása pont egy ilyen tesztre ad lehetőséget. Lássuk, mit kezd a lehetőséggel a Főváros-Budapest Közút-BKK Szentháromság!

Hirdetés
Közlekedés- és várostervezési szakember, közgazdász. Londoni (UCL) tanulmányai után az Európai Bizottságnál lobbizott fenntartható közlekedés érdekében, majd 2015-től holland közlekedésanalitikai és kerékpármegosztó start-upoknál dolgozott. Kerékpár-vasút közlekedési rendszerre vonatkozó kutatásait az Amszterdami Egyetemen (UvA) végezte. 2019-ben, holland mintára, elektromoskerékpár szolgáltatást indított Budapesten, Biciklizing néven.

1 hozzászólás

  1. Jó ezen elgondolkodni és jók az ötletek is. Esetleg elküldtétek ezeket a terveket a hatóságoknak?

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet