Ben első teljes évét töltötte futárként, így nem árt egy kis évösszegzést vonni. Sikerült betartani a fogadalmakat? Tényleg pihentető a futár-élet?
Mivel mostanra teljes mértékben magam rendelkezem az időmmel (lejjebb erről is bővebben), elég érzékenyen érintett a december. Az év utolsó hónapja gyakran attól függetlenül, hogy milyen motivációs/eneriga szinten vagyok, félbeszakítja a dolgok általános menetét. Ha már csökkenne a morál, úgy vagyok vele, hogy az utolsó hónapot már féllábbal is „ki kell húzni”, ha meg pont jó passzban vagyok, akkor sincs más választás, mint „pihenni”, meg csinálni az évvégi dolgokat.
Ennél fogva minden viszolygásom ellenére én is elkészítettem egy évösszesítést.
2017 elején nagyobb fogadalmak hiányában pár szerényebb célt tűztem ki magamnak:
- Legalább annyi irodalmi alkotást elolvasni, mint ahány fém alkatrészt cserélek a bringámon. Ezt egy kicsit jobban megfogalmazhattam volna, mert január elején vettem egy bringát, amin minden zsír új volt, ami 1-2 hónapon belül cserére szorul volna az előzőn. Viszont, ha onnan kezdjük a számolást, akkor lelkem szárnyalása lépést tudott tartani azzal a néhány fogaskeréksorral, lánccal meg hátsókerékkel.
- Habár nem voltam igazán rászokva a dohányzásra, mivel éppen a meglévő év végén kezdett kialakulni a bringás közösség, az ismerkedés túl jó ürügyet szolgáltatott a füstölésre, az új év pedig annak abbahagyására.
- Műveltségem és egészségem gondozása mellett mégis volt egy nagy fogadalmam: 2017 az érett viselkedés éve lesz. Csak megfontolt, felelős döntések, ami egészen májusig tartott, amikor Josh búcsúbuliját követő másnap 2 órákat kellett várni a kiszállításokra, mert mindenki lemondta a melót, vagy legalább késett pár órát.
A külső tényezők
A futárok közül, aki valamilyen szinten követte a „Deliveroo-híreket”, az tudott a (főleg londoni) futárok érdekképviseletének és a cég közt folyó önalkalmazottság formális követelményeit és annak fennálló jogosságát érintő tárgyalásokról. A cég különböző adózási okok miatt nem akarta alkalmazni a futárokat, mégis alkalmazottként kezelte őket. A futárok, pedig nem akartak elköteleződni, de elvárták volna az alkalmazottsággal járó biztonságot. A várakozásokkal szemben elég csendesen zárult az ügy. Heti pár fontért felajánlottak egy biztosítást, ami a betegség miatt kieső pénzveszteségeket fedezi, valamint a korábban 3-4-6-9 órás műszakok helyett, most már minden órára külön tudunk jelentkezni és nem kell visszajelzésre sem várni.
A családom korábban is úgy tekintett az angliai kiruccanásaimra, mintha a Hét tengeren hajóznék, de én most először érzem, hogy „nemzetközi” vagyok. Az év tanulságos tapasztalata, hogy a közös érdeklődés sokkal közelebb hozza egymáshoz az embereket, mint a közös nemzetiség. Korábban számomra érthetetlen kulturális különbségek emelte falak omlottak le, a futárkodásnak és a kerékpározásnak köszönhetően.
A változatosság ellenére, a kiszámíthatóságnak köszönhetően életem talán legstresszmentesebb évét tudhatom magam mögött. Pihentem egy jót és olyan éven vagyok túl, aminek élményeire szívesen fogok később is visszaemlékezni.
Ben az angliai Chesterben rója a kilométereket bringás futárként.. Kalandjairól rendszeresen beszámol a Flowcycle magazinban. Ha érdekel a teljes története, hogyan lett futár, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, akkor kattints ide a korábbi részekért.
