San Francisco rendőrsége nem szórakozott a videofelvételen látható kerékpártolvajjal.

Hirdetés

Sajnos sokunk járt már pórul, és találta hűlt helyét a kerékpárjának, amikor felpattant volna rá. A kerékpárlopás a világon sok helyen jó biznisz a tolvajoknak, mert aránylag könnyű meglovasítani a bicikliket, a lebukás veszélye kicsi és általában a büntetési tétel sem elég elrettentő.

San Franciscóban megelégelték a sorozatos biciklilopásokat, így csalibringákkal fogják el a tolvajokat. Az alábbi videó alapján nem bízzák a véletlenre a rajtaütéseket.

A San Franciscó-i rendőrség hónapok óta segíti a kerékpár tulajdonosokat, gyakran tweetelnek sikeres rajtütésekről, visszaszolgáltatott biciklikről.

A csalibringa ötlete egyébként nem új, Magyarországon évekkel ezelőtt a Tolvajkergetők nevű civil csoport országszerte tucatjával gyűjtötte a kerékpártolvajokat rejtett jeladóval szerelt kerékpárjaikkal.

A szervezet 2014-ben vitás körülmények ellehetetlenült, számos eljárás folyik ellenük még ma is. Egy dolog azonban tény: működésük alatt nagyságrendekkel (a Belügyminisztérium közlése szerint felére) csökkent a kerékpárlopások száma Magyarországon. Az Országos Rendőr-Főkapitányság szerint a lopások csökkenésében a Bike Safe nevű kerékpár nyilvántartó szolgáltatásnak is szerepe volt.

Furcsamód a Strava használata is lopásnövelő tényező lehet, ebben a cikkünkben kiveséztük, hogyan tudsz tenni ellene.

10 kreatív tipp a Strava használatához kezdőknek és haladónak

Hirdetés
VIACycling Porn
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

1 hozzászólás

  1. Nagyon jó lett volna a tolvajkergetők, ha kihagyják belőle az önbíráskodós részt. Szerintem kellett volna egy normális együttműködés a rendőrséggel, egy bejáratott, lepapírozott csatorna. Mint ahogyan ebben a cikkben is van (https://flowcycle.hu/ezert-jelentsd-a-rendorsegen-ha-elloptak-a-bringadat/), amikor Ádám megtalálta a neten a bringát, akkor nem odament bunkósbottal meg kamerával, hanem szépen jelentkezett a rendőrségen, ahol úgy lett elintézve a dolog, hogy Ádámnak nem lett belőle jogi baja.
    Sőt, jobbat mondok. Nem tudom, a magyar szabályozás a rendőrségnek mennyire engedi meg a csalibringák használatát, de a legjobb az lenne, ha a rendőrség csinálna egy saját „tolvajkergetők” verziót. Rendes, nyomkövetős bringa, egyből rendőri intézkedés, megfelelő publicitás a dolognak és ennek lehetne eredménye.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet