Az elmúlt hónapokban a Team Sky-tól hangos a kerékpáros sajtó, Froome brutális módon nyert Girót, aztán legalább ennyire meglepő hirtelenséggel tisztázódott salbutamol-ügye is. A csapat ritkán avatja be a közvéleményt sikerük titkaiba, most viszont olyan riportot közöltek a BBC-vel, ami elképesztő részletességgel mutatja be, miért is nyerik marékszámra a háromheteseket 2012 óta.

Hirdetés

Mielőtt rátérnénk a lényegre, tegyünk egy rövid időutazást. Az időpont 2018. május 14., a Giro második pihenőnapja. Christopher Froome-ot arról kérdezik az újságírók, hogy a történtek ellenére továbbra is használ-e salbutamolt.

„Nem hiszem, hogy ez bárkire is tartozna” – mondta a verseny későbbi győztese.

Persze, a választ el lehet fogadni, hiszen a salbutamol továbbra sem TUE-köteles, Froome azzal beszéli meg, mikor, mennyit használ a szerből, akivel akarja. Azóta viszont nagyot fordult a világ: miután ki akarták penderíteni a Tourról, az ügy hirtelen megoldódott, Froome pedig készséggel elárulta a BBC-nek, hogy a 2018-as Giro alatt is használta a szert.

Az igazán megdöbbentő adatok csak ezután következnek. Végigmazsolázva a megosztott dokumentumokat, kiderül, hogy a Sky nem csupán bejárta a Giro útvonalát – ahogy azt szokták tenni a profi csapatok – hanem

konkrétan megrendezték az egész háromhetest.

Olyan részletességgel leírták, mikor, hol, kinek, mennyit és hogyan kell csinálnia, hogy az már szinte művészet.

Brailsford és a kézzel írott utasítások

Az első dokumentumban Dave Brailsford, a Sky első emberének kézzel írott útmutatóját látjuk, amiből kiderül, milyen tervvel készültek Froome-nak a Giro d’Italia utolsó két hetére. Eszerint a második pihenőnap után folyamatosan súlyt kellett veszítenie Froome-nak, a zoncolanos napon még 69 kiló volt ez előirányzott cél, míg az utolsó három-négy nap brutális hegyi befutóira már 68,5 kilósan kellett nekifutnia a kenyai-britnek. Érdekesség, hogy az időfutamon nem taktikáztak, a tervek nyélmenetet írtak elő Froome-nak.

Üzemanyag

Mondanunk sem kell, hogy ahhoz, hogy ilyen mértékű súlyveszteséget érjenek el úgy, hogy a versenyző ereje is megmaradjon, speciális diétára van szükség. Míg egy amatőr sportolónak egy-egy igazán kemény menet után jól esik kifosztani a hűtőt (aztán este is), egy háromhetes menőnek komoly tudományra van szüksége ahhoz, hogy annyit, de tényleg csak annyit töltsön vissza, amennyit feltétlenül szükséges.

Mi történne, ha annyit ennél mint egy Tour de France versenyző?

A BBC hozzájutott Froome teljes girós étrendjéhez, de az egyszerűbb fogyaszthatóság érdekében egy könnyebb és egy nehezebb szakasz (11. és 19.) adatait hasonlították össze a cikkben. A 11. szakasznál még látszik, hogy óvatosan bánnak a kajával. Froome rizses-háromtojásos, 524 kalóriás reggelivel indít, a 4 órás, dombos szakaszon pedig közel ezer kalóriát visz be a szervezetébe. Ez rizsszeletekből és gélekből jön össze. Verseny után mindig 20 percen belül evett Froome, a 11. szakaszt követően a képek alapján egyszerű csirke-rizs volt a menü, ami újabb 516 kalóriát jelent. A vacsora hasonló, némi zöldséggel vegyítve, de csak 415 kalória. Érdekesség, hogy az aznapi szakasz végén nagyon nagy sebességet hajtott a mezőny, így a dietetikusok a tervezettnél több szénhidrát bevitelét javasolták, de Froome már az eredeti mennyiséget is túl soknak találta, így letettek róla. Amikor a tudomány és a valóság találkozik 🙂 Ja, és hiába nem minden a kalória, vegyük észre, hogy a súlycsökkentés érdekében még egy ilyen durva sportteljesítmény után is be kell érnie kevesebbel, mint amennyit egy átlagos férfinak előírnak ökölszabályként. Itt gyanakszunk valamiféle elírásra, mert ez már szinte hihetetlen adat.

[vc_line_chart x_values=”11. szakasz;19. szakasz” values=”%5B%7B%22title%22%3A%22Froome%20kal%C3%B3riabevitele%22%2C%22y_values%22%3A%222466%3B6663%22%2C%22color%22%3A%22blue%22%7D%2C%7B%22title%22%3A%22%C3%81tlagos%20feln%C5%91tt%20aj%C3%A1nlott%20bevitele%22%2C%22y_values%22%3A%222600%3B2600%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” title=”Froome előirányzott kalóriabevitelei az egyes szakaszokon összehasonlítva egy átlag férfi ajánlott napi bevitelével”]

A 19. szakaszon már nem kellett törődni a kilókkal, így minden adagot legalább a duplájára emeltek. Reggelire tojás (szigorúan három fehérjéből és egy sárgájából), négy palacsinta, 400 gramm rizs, 200 ml dzsúsz és egy kis zöld tea mézzel rakja össze a közel ezer kalóriát. A versenyre már 14 gélt és 4 rizsszeletet terveztek, de ez is túlzásnak tűnt, nem fogyott el mind. Ez már önmagában 2300 kalória a verseny alatt, ami megismétlődik a befutó után is. Itt már van minden: gumicukor, cseresznye, banán smoothie. Vacsorára tojás, sima- és barnarizs valami lazacféleséggel: 970 kalória.

Pattognak a wattok

Ha már belsős infók, a wattadatok se maradhatnak ki természetesen. A következő dokumentumban a mindent eldöntő 19. szakaszba nyerhetünk betekintést. Oké, látjuk, hogy a Finestrén 400 wattot írtak elő Froome-nak 1 óra öt percen keresztül, de számomra nem is ez a legdurvább talán, hanem az, hogy húsz perces bontásban ki lett találva előre, hogy a terv teljesítéséhez mennyi szénhidrátot kell fogyasztania. Ja, és az is ki van találva, hogy éppen milyen felszívódásúnak kell lennie a bevitt szénhidrátnak. Elmebeteg.

Mindenképpen érdemes ránézni a BBC teljes cikkére, hiszen további dokumentumok és szakértői véleményeket is olvashattok a megjelentetett adatokkal kapcsolatban.

Címlapfotó: Giro d’Italia

Hirdetés
ForrásBBC, Team Sky
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet