Miért nincs hegyi befutó a Kékesen? Hogyan tévedhet el egy mezőny? Miért osztanak a magyaroknak trikót? Szilasi Lászlóval, a Tour de Hongrie versenyigazgatójával beszélgettünk.

Hirdetés
Kezdjük az alap kérdéssel, mit is jelent pontosan versenyigazgatónak lenni a hazai Touron?

Az én feladatom a csapatok meghívása, a velük és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által kijelölt főbíróval való kapcsolattartás, VIP-vendégek és események kezelése, nemzetközi sportkapcsolatok keresése, a szakaszok megtervezése (részben) és a verseny alatt a rajttól a célkapuig tartó sportszakmai dolgok fölötti koordináció. Például megállíthatom a versenyt, vis major esetben.

Ami nem tartozik hozzám (pedig a versenyigazgató elnevezés miatt sokszor azt hiszik, hogy igen) az az útvonalbiztosítás, kommunikáció, szponzorkeresés, sajtómegjelenések, a rajt és célterületi építések, szállások foglalása, logisztika, TV produkció. Erre mind külön kolléga van már a szervezetben, nem is működhet máshogy már ezen a szinten.

Nem lettem volna a helyedben, amikor 2017-ben le kellett állítani az első szakaszt a hatalmas vihar miatt.

Miért? Nagyon látványos volt, ahogy az előttünk már látható armageddonban egyszer csak megállt minden és mindenki a szakasz kellős közepén!

Tour de Hongrie: félbeszakították, majd törölték az első mezőnyszakaszt a vihar miatt + videó

Komolyra fordítva a szót, a rajt-cél állomások városvezetéseivel is úgy állapodunk meg, hogy a versenyzők biztonsága az első. Abban a viharban egyszerűen nem volt kérdés, hogy a mezőnyt nem lehet tovább engedni, túl veszélyesek voltak a körülmények. A csapatvezetők közül mindenki odajött a szakaszt követően és gratuláltak a döntéshez.

Mi okozta az eltévedést a második, siófoki szakaszon?

Egy kétszáz kilométeres szakaszon több száz segítőre, polgárőrre, rendőrre is szükség van, hogy az útvonalat biztosítsák. Akkor, azon a napon, pont ott nem volt ott az az ember, akinek ott kellett volna lennie. Egyetlen helyről hiányzott egyetlen ember. Ráadásul az útvonal is úgy adta magát, hogy egy alagútból jöttünk ki és ott volt egyből a körforgalom. Nagy sebességgel érkezett oda a szökés és mivel nem volt ott az irányító ember, ezért elmentek egyenesen. Nagyon beláthatatlan hely volt.

Tour de Hongrie: szlovén szakaszgyőzelem, Peák Barna 3. + videó

De ez benne van a pakliban, a TdH-nál sokkal nagyobb és rangosabb körversenyeken is előfordul ilyesmi, akik követik a TV-ben a közvetítéseket, évi 4-5 alkalommal láthatnak ilyet. A szabály egyébként azt mondja ki, hogy a versenyzőnek ismernie kell a pályát, így az eltévedésért ő maga a hibás. Persze ettől még frusztráló, ha becsúszik egy ilyen baki. De erre nem idegesek utána a csapatok. Ilyenkor megállítjuk a szökést és a mezőnyt, majd az addig lévő időkülönbségekkel újraindítjuk a versenyt. Siófokon is ezt tettük.

Az önkormányzatokat, hatóságokat érdekli, hogy milyen kategóriájú egy verseny?

Igen, abszolút. Hiszen a magasabb kategória nagyobb nemzetközi nézettséget és komolyabb csapatokat is hoz. Például télen az egyik rendőr azért hívott fel, hogy megkérdezze, kategóriás lesz-e a verseny, amit biztosítania kell. Pedig nem bringás, nem ért hozzá, de a döntéshozóknak rögtön sokkal fontosabb lesz egy rendezvény, ha tudják, hogy az a nemzetközileg is elfogadott rendszer, versenynaptár része. Jelenleg a 2.1-es kategóriánál tartunk, ami fölött már csak 2 kategória (HC és World Tour) létezik a többnaposoknál.

A Tour de Hongrie kapcsán sokan csodálkoznak azon, hogy a legjobb magyar számára is osztanak trikót, miközben a világ nagyobb versenyein ez elképzelhetetlen. Miért van erre szükség?

Számunkra, akik benne vagyunk ebben a sportban talán tényleg furcsa lehet ez a megközelítés. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyarok többségének még mindig újdonság egy ilyen verseny, legyen szó akár mezei nézőről, vagy akár potenciális támogatóról. Az embereknek sokkal kézzelfoghatóbb, ha mondjuk egy Peák Barna legjobb magyarként megkülönböztető trikót visel, mint az, hogy valaki vezet a gyorsasági pontversenyben. Így a szponzorok számára is egy jóval könnyebben eladható lehetőségről van szó.

Bemutatták a Tour de Hongrie megkülönböztető mezeit

Később, ha ez kiforr, természetesen el lehet és el is kell majd ezt hagyni. Egyébként a UCI kötelező trikókat ír elő többnapos kerékpárversenyekre, összesen négy külön kategóriájú mezt kell kiosztanunk.

2016-ban a Gemenc Nagydíj is UCI kategóriás versennyé lépett elő. Van ennek létjogosultsága a Tour de Hongrie mellett?

Természetesen. Nyilván a Hongrie lesz mindig is a kirakatverseny, de mivel az is feljebb lépett, mindenképpen szükség van egy olyan, az átlagosnál jobban szervezett és magasabb pénzdíjjal jutalmazott versenyre, ahol a hazai profi és félprofi csapatok is megmutathatják magukat. Ezt már csak a Gemencen tehetik meg, a Tour de Hongrie-n már csak válogatottak és UCI szinten jegyzett csapatok indulhatnak el.

Sokan panaszkodnak, hogy miért nem kerül több hegyibefutó az útvonalba. De tényleg, mi ennek az oka?

Ez a kérdés rengetegszer előkerül. A verseny költségvetésében jelentős részt vállalnak a rajt és célvárosok. Amikor például Kékestetőre futunk be (ami egyik városhoz sem tartozik), akkor a támogatás ott kimarad és ezt nem könnyű, szinte lehetetlen áthidalni. Ezen kívül, az útvonalat a pályázó városokból választjuk ki.

Mi számodra a legizgalmasabb a Hongrie szervezésében?

Elsősorban a szakmai innováció. Idén például nagy előrelépés a nemzetközi TV közvetítés, 195 országban lesz látható a magyar Tour. Ennek a szakmai előkészítésében nagy szerepet vállaltam, például én voltam kint először Párizsban erről tárgyalni a Tour de France-t szervező céggel, akik végül a nemzetközi TV disztribúciót csinálják nekünk.

Általában véve a nemzetközi szakmai kapcsolattartásban kezdeményező vagyok, voltunk most a párizsi Tour befutón és velodrom látogatáson egy VIP úton, amit én szerveztem például.

Kit tartasz a legnagyobb esélyesnek 2018-ban? Magyarok hogy fognak menni?

Az összetettre esélyesek közül a lengyel CCC és az olasz Androni-Giacatoli csapatait emelném ki. Mindketten prokontinentális csapatok, akik a mezőny fölé emelkedhetnek tudásban. Név szerint nehéz megmondani, ki lesz az első számú emberük, de én úgy látom, hogy övék a legnagyobb esély a sárga trikóra.

Ami a magyarokat illeti, a tavalyi verseny összetett második helyezettje, Peák Barnabás nem tud indulni. Egy nagyon erős indoka van erre, a Tour de l’Avenir-en való szereplés, ami a legerősebb U23-as verseny a világon. Aki itt jól megy, annak zsebében a profi szerződés. Ez pedig neki (és a nemzetnek) most fontosabb, mint a TdH-n való szereplése.

Ami a további esélyeket illeti, Valter Attila és Dina Márton nagyon jó formában vannak, bizonyították ezt az Európa-bajnokságon elért top 10-es eredményeikkel is a hegyes cseh pályán. Kusztor Peti is toppon van, nagyon jól ment a HC kategóriás osztrák körön (amíg gyomorrontás miatt nem kényszerült feladni) és nyerte a Debrecen-Ibrány UCI versenyt is. Nála viszont bele kell kalkulálnunk, hogy osztrák csapata sajnos nagy valószínűséggel megint nem érte fog dolgozni idén, így lehet, hogy feláldozza majd magát segítőként.

A verseny rajtja előtt vagy utána alszol nyugodtabban?

A versenyigazgató olyan, mint egy villámhárító.

A legváratlanabb és legnehezebb pillanatokban is nagyon higgadt fejjel kell dönteni és kezelni a különböző csoportok között kialakuló nézeteltéréseket és félreértéseket. Szóval a rajt előtt sokat és jókat alszom, hogy a versenyre extra nyugodt legyek, ez egy tudatos felkészülés erre a kőkemény hétre 🙂

Mikor érzed úgy egy Hongrie után, hogy egy sikeres versenyt rendeztetek?

Szakmailag akkor, amikor a csapatoktól jó visszajelzéseket kapunk. Ha ők jónak látták a versenyt és egyből jelzik, hogy szívesen eljönnek jövőre is és amikor még nagyobb csapatok jelentkeznek be a következő évi versenynaptárba kerülés után. Üzletileg nem tudom megmondani, hiszen a versenyigazgató egyáltalán nem foglalkozik pénzügyekkel. Érzelmileg pedig akkor, amikor rengeteg embert látok örülni a pálya mellett és a kordonok mögött, főleg a gyerekeket, akik a következő évtizedek nagy kerékpárosai lehetnek!

Fotók: Tour de Hongrie

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet