Az idén harmadszor kerekeztek a downhillesek és BMX és MTB Freestyle verseny résztvevői a budapesti ÁRKÁDban a Downmall Európa-bajnokság magyarországi futamán. Az elképesztő – szinte a közönség orrától néha fél méterre bemutatott – kerékpáros akrobata mutatványokon a tavalyinál is nagyobb szurkoló közönség ámult.

Hirdetés

Az alapvetően természetes környezetben űzött bringa sport extrém urbanista verzióján – annak veszélyessége miatt – csak Európa elit, összesen harminc versenyzője indulhatott kizárólag meghívásos alapon. Ezek a sportolók minden körülmények közt bizonyítottak már, köztük öt magyar is! Szabó Konrád a szurkolók örömére a dobogó második fokára állhatott fel: „Borzasztóan doppingolt a közönség, mert különleges helyszínen versenyeztünk.” Kategóriájában, BMX Freestyle-ban Dan Miller nyakába kerülhetett az aranyérem. A profiknak is extra koncentrációt igénylő szűk átjárók, folyosók, csúszós padlók között a három fordulós downmall futamot Tomas Slavik nyerte, Lenthár Gábor 9. és Palotai Gábor 10. helyezést ért el. Mountain Bike Freestyle kategóriában Vilibald Vitek állt a dobogó legtetejére.

 

A cseh Eastern Gravity csapata kilencedik éve szervezi a kupasorozatot az idén négy európai nagyvárosban. Ulm és Essen után szombaton Budapesten, az Örs vezér téri ÁRKÁDban csodálkozhatott rá a bringapályák közelében ritkán járó közönség a riderek bravúrjaira. Elképesztő hangulatban folytak a futamok, ahol a zsúfolásig telt korlátok mellett folyamatosan közel 1000-1000 néző váltotta egymást a négy óra során. Jövő héten Prágában zárul a bajnokság.

A Downmall arra az ötletre épül, hogy az alapvetően természetben űzött extrém bringasportot beltéri környezetre adaptálja, méghozzá a XXI. század shopping kultúra színtereire, a bevásárlóközpontokba. A nem kifejezetten erre a célra kialakított közösségi terek, a szűk folyosók, átriumok, mozgólépcsők és évente megújuló pályák minden alkalommal ismeretlen kihívások elé állítják a kerékpárosokat. Mivel nincs olyan szakág, ahol kifejezetten beltéri futamokon kéne részt venni a versenyzőknek, épp ezért az indulók különböző lejtőzős szakágakból érkeznek, mint a downhill vagy a fourcross, de közülük is csak a legharcedzettebbek.

Downmall kategóriában 20 versenyző indult. Sokáig a budapesti Palotai Gábor reménykeltően vezetett a downmall kategória első körében, de a verseny vége felé az ötödik helyet sikerült stabilan megtartania 17.45 mp idővel, így Tomas Slavik tört az élre. Palotai a futam előtt elmondta: „Szeretnék mindenképp a TOP 10-be bekerülni, de még nagyobb álmom, hogy a TOP5-ben legyek. Szerintem 17-18 másodperces köridő kell a dobogóhoz. Még furcsa a pálya a rövid szűk kanyarokkal, hiszen először versenyzem itt az ÁRKÁDban. A pályán két nehéz akadály van, rögtön az elején a farönkök és a végső ugrató. Mindkettőnél a megfelelő sebességre kell figyelni.”

 

Az első kör után Palotai értékelése szerint az utolsó ugrást ’túlugrotta’. „De ezen javítani fogok, hogy időt nyerjek. A verseny végkimenetele a két kanyaron múlik. Az papírforma, hogy Hannes Slavik (AUT) és Tomas Slavik (CZE) van az élen, de mindenképp szeretnék dobogóra kerülni. Látok rá esélyt, most, hogy belejöttem.” – bizakodott Palotai.

Tisza Gergő lassúnak értékelte első körét. Mivel nem ez a szakágam, inkább kiránduló vagyok ebben a mezőnyben, így én inkább a következő körökben trükköket mutatok, show-t csinálok, hogy kiszolgáljam az ÁRKÁD nézőit. Mert nagyon élvezem, hogy ekkora tömeg előtt versenyezhetek és sok kívülálló ismerheti meg a sportágat.”

Lenthár Gábor, aki az első körben a 9. helyen állt hozzátette: „Nagyon különleges technika kell a pályához. A többiekkel ellentétben én tapadópedállal hajtok. Egy másodpercet javítottam a tavalyi eredményemhez képest, igaz egy kisebb, jobb áttételű biciklivel megyek. Nekem nagyon életidegen a pálya, de nagyon élvezem a lelkes közönséget.

Második kör után 17,36-tal az élen továbbra is a cseh többszörös világbajnok Tomas Slavik állt, míg őt követte a cseh Andrej Stepanek 17,63-mal és a korábbi világbajnok osztrák Hannes Slavik 17,77-tel harmadikként futott be. 18,13-mal a hatodik helyen biztos döntősnek bizonyult Palotai Gábor, míg 18,75-tel a tizedik helyen Lenthár Gábor is bejutott a fináléra. Meglepetésre a triál világbajnok, a szlovák Michael Pokorny a vártnál rosszabbul teljesített, nem jutott a döntőbe.

A döntő rajtnál Palotait hangos visszaszámlálással biztatta a közönség, de sajnos nem ismételte meg előző bravúros teljesítményét, sajnos hibát ejtve 18,82-vel zárta a döntőt, ezzel a 10. helyen végzett. Óriási eredmény ugyanakkor, hogy Lenthár Gábor a döntőben javított idején (18,70), ezzel a 9. helyen végzett. A budapesti downmall futamot Tomas Slavik nyerte.

A 23 éves győri Szabó Konrád a Freestyle BMX tavalyi nyertese a futamok előtt osztotta meg velünk várakozásait: „Szeretném megvédeni a címet, bár nagyon erős a mezőny. A kis hely, a nézők közelsége nehezíti a helytállást. De sokkal nagyobb adrenalint ad, hogy ennyien vannak itt.” Babonából nem árulta el, hogy melyik trükköt fogja bemutatni, de abban biztos volt, hogy a győzelemhez elő kell venni a legnehezebbet.

„Zseniális hangulatú verseny volt, nagyon szerettem ezt a helyszínt és a technikás pályát.” – értékelte a Budapesti futamot Dan Miller, a BMX Freestyle kategória győztese.

Hahner Klaudia és Vizsolyi Dániel bevásárlóközpont igazgatók véleménye szerint –

„Az első pillanatban sem volt kérdés, hogy Magyarországon úttörőként adjunk otthont a hegyekről leszáguldó downhill stílust a bevásárlóközpontokban is meghonosító Downwall Európa-bajnoki kerékpár futamnak. A 15 éves ÁRKÁD Budapest már több száz programot szervezett látogatóinak az elmúlt években, hiszen az ország legnagyobb kereskedelmi területű shopping centere az élményeken alapuló vásárlást és időtöltést tartja a legfontosabbnak.”

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet