Hirdetés

Brutális nyitó időfutam, maratoni első hét, három időfutam, öt hegyi befutó. Minden, amit a 2019-es Olasz Körverseny útvonaláról tudni érdemes.

Hirdetés

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2019-ben Bolognából startol a Giro. Egy szokatlanul kemény időfutamot írt ki a versenyt szervező RCS Sport: az utolsó két kilométer 9,7 %-os meredekségű. A prezentáción résztvevő 2018-as Giro-győztes Chris Froome szerint aki nincs jó formában, simán összeszedhet akár fél percet is ezen a meredeken. Froome egyébként nem volt hajlandó elárulni, hogy ott lesz-e a 2019-es Giro rajtjánál, ezt csupán decemberben fogják eldönteni majd a csapatával. Friss: később kiderült, hogy Chris Froome 2019-ben a Tour de France-ra koncentrál.

A következő napok várhatóan a sprinterekről fognak szólni és meglepő módon a kilencnapos első héten egy klasszikus hegyi befutót sem láthatunk majd. Helyette viszont – ahogy azt a Girón megszokhattuk – lesz négy darab 200 kilométer fölötti szakasz. Az első blokkot egy újabb időfutam zárja. Ezúttal 34 kilométert kell majd hajtani az óra ellen, ráadásul mindezt végig emelkedő terepen. A kilencedik szakasz 648 méter magasan, San Marinóban ér véget, a 2019-es Giro csupán ennél a befutónál hagyja majd el Olaszországot.

[vc_line_chart style=”modern” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017; 2018; 2019″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22%C3%96sszt%C3%A1v%20(km)%22%2C%22y_values%22%3A%223486%3B%203407%3B%203456%3B%203485%3B%203434%3B%203502%3B%203405%3B%203445%3B%203481%3B%203467%3B%203609%3B%203572%3B%203518%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”A Giro d’Italia össztávja az elmúlt években – 2007-2019″]

Az első pihenőnapot követően két sík szakasz után végre jönnek a magashegyi etapok. A 12. szakaszon Fausto Coppi szakaszgyőzelmére emlékezünk, 1949-ben ugyanígy Cuneo és Pinerolo között rendeztek szakaszt és itt már a Montoso hegy meg is rostálhatja a mezőnyt. Egy nappal később, a 13. szakaszon jön az első komoly hegyi befutó, a Colle del Nivolet 2247 méteres csúcsán, majd ismét egy hegyi befutó a franciásan hangzó Courmayeur-n. A francia határ valóban csak tíz kilométerre lesz, de sokkal fontosabb, hogy ezen a napon 4000 méter szint vár a Giro mezőnyére. Az utolsó pihenőnapot még egy dombos, Lombardiai Körversenyt idéző szökevény etap előzi meg.

Az utolsó hét első napja lehet a verseny királyetapja a maga 226 kilométerével és 5000 méter szintjével. Megmásszák a Mortirolót és a verseny legmagasabb pontját, a Gaviát is (2618 méter), de lejtmenetben végződik a szakasz. Ezt követően sem lesz könnyebb napja a karavánnak. Három kemény emelkedő (Passo delle Palade, Collalbo, Passo delle Erbe) után hegyi befutó a Passo Furcián. Egy 220 kilométeres sprintszakasz után jön a verseny utolsó két hegyi befutója ezúttal már a Dolomitokban. A 19. szakaszon a San Martino di Castroza hegyen 1478 méter magasan rendeznek hegyi befutót. Másnap ennél alacsonyabban lesz a cél (Passo Croce d’Aune, 1225 méter), viszont ismét 5000 méter körüli szintet kell megmásznia majd a Giro mezőnyének.

[vc_line_chart type=”line” x_values=”2007; 2008; 2009; 2010; 2011; 2012; 2013; 2014; 2015; 2016; 2017; 2018; 2019″ values=”%5B%7B%22title%22%3A%22id%C5%91futamkilom%C3%A9terek%20sz%C3%A1ma%22%2C%22y_values%22%3A%2282%3B%2092.9%3B%2096.4%3B%2069.2%3B%2058%3B%2061.4%3B%2092.8%3B%2090.8%3B%2077%3B%2050.3%3B%2069.1%3B%2043.9%3B%2060%22%2C%22color%22%3A%22turquoise%22%7D%5D” animation=”easeOutBounce” title=”Időfutam kilométerek száma a Giro d’Italián – 2007-2019″]

Aki azt hinné, hogy ilyen brutális blokk után hátradőlhet majd a győztes, az téved. 15,6 kilométeres időfutammal zárul a 2019-es Giro d’Italia, ráadásul a szakasz közepén egy alattomos, 277 méter magas emelkedővel.

Az útvonal összességében kifejezetten érdekes a három időfutammal, az első blikkre unalmasabbnak tűnő első héttel és az ország déli régiójának kihagyásával. Ennek az ott lakók valószínűleg kevésbé örülhetnek, nekünk viszont jó hír, hiszen egészen alacsony költségvetésből lehet majd több szakaszt is meglátogatni. Az Anterselván végződő 17. szakasz lehet a legközelebb (684 km Budapesttől), de a két nappal későbbi trevisói start (19. szakasz) is hasonló távolságra van (696 km). A Bolognai start már egy kicsit messzebb van, de ha kifogsz egy olcsó repülőjáratot, akár az ötödik szakaszig is el lehet menni a karavánnal nagyon alacsony költséggel.

Az útvonal néhány számban:

  • 6 könnyű szakasz
  • 7 közepes nehézségű szakasz
  • 5 nehéz szakasz
  • 3518 km össztáv
  • 57,8 km időfutam (3 szakasz)
  • Legmagasabb pont: Passo Gavia – 2621 m (16. szakasz)
  • Leghosszabb szakasz: 15. szakasz – Május 26., Ivrea / Como – 237 km

Ha kilátogatnál a Giróra, innen le tudod tölteni a verseny hivatalos útikönyvét, a Garibaldit, amiben minden infót megtalálsz az útvonalról.

A 2019-es Giro d’Italia szakaszai:

Pihenőnap – Május 20., Riposo

Pihenőnap – Május 27.


Kövesd velünk a 2019-es Giro d’Itala történéseit a flowcycle.hu/giro-2019 oldalon.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet