Mondhatta Sam Bennett az utolsó izraeli szakasz hajrájában, de végül fair csata zajlott a sprinterek között.

229 kilométerével a 2018-as Olasz Körverseny második leghosszabb szakaszával zárult az izraeli start három napja. A maratoni táv javarészt kies, szinte sivatagi távon zajlott, így az esélyesek csoportja inkább csak nyugiban végigtekerte a napot. Viviani elvitte a gyorsasági részhajrát, a szökevények közül pedig Frapporti vitte a hegyi hajrát, de Barvin második helyével Olaszországba viheti a kék trikót.

Hirdetés

A szökevények utolérését követően a mezőny az erős oldalszéltől tarthatott, de végül egyben maradtak a szakasz és az összetett esélyesei. A hajrában Sam Bennett (BORA-Hansgrohe) indított először, aki kicsit a palánkra szorította a kerekén lévő Elia Vivianit (Quick-Step Floors). Az olasz finoman rátámasztott könyékkel az ír bringásra, aki végül engedett, így ő maga csak a harmadik helyen futott be. A ciklámen trikós viviani második szakaszgyőzelmét zsebelhette be, Sacha Modolo (EF Education First-Drapac p/b Cannondale) lett a második. Victor Campenaerts (Lotto Fix All) fél perc hátrányban érkezett, így Tom Dumoulin (Sunweb) ismét egy másodperc közelségbe került Rohan Dennis (BMC) mögött a második helyen.

Most papíron pihenőnap következik, de valójában mindenki repülőre pattan és átcuccol Olaszországba, ugyanis a következő szakaszt már Catania és Caltagirone között rendezik, hullámos terepen.

A 2018-as Giro d’Italia 3. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Kövesd velünk a 101. Giro d’Italia történéseit. Mentsd el flowcycle.hu/giro-2018 oldalt és nem maradsz le a legfrissebb infókról.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet