Kiderült, miben változik az UEC Európa bajnokság 2019-től. Az apróságok mellett van egy igen durva elképzelés is.

Hirdetés

Az első és egyik legfontosabb változtatás, hogy a távokat minden számban csökkentik, így például az elit férfiak versenytávja a tavalyi 241 kilométerhez képest 2019-ben már csak 150-180 kilométer lesz. Az időfutamoknál az az érdekesség, hogy a 20-30 km-re taksált táv minden nemnek és korosztálynak ugyanannyi lesz. A UEC döntéshozói a rövidebb versenyektől azt várják, hogy a versenyek izgalmasabbak lehetnek majd.

Megállapodtak arról is, hogy mind a mountain bike, mint az országúti műfajban e-bike versenyszámokat indítanak majd UEC Formula E-Bike néven. Egyelőre csak a szándék biztos, a szabályok kidolgozása még folyamatban van. Minden esetre egy elvileg profik számára kiírt kontinentális bajnokságon nagyon furcsán mutatnának azok a versenyszámok, ahol olyan kerékpárokkal lehet indulni, amiket a UCI nem csak tilt, de igen durván szankcionál is – nem véletlenül.

Ti mit gondoltok, jó irányba fordultak a szervezők?

Címlapfotó: TheChargingPoint.com

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet