A karácsony előtti napokban még a Flowcycle csoportunk kőszikla riderei is becsempészik az edzésekbe az ünnep hangulatát. Ha figyelmesen nézzük a fotókat, akkor bizony egyre több helyen látunk feldíszített karácsonyfákat, betlehemes díszleteket a letekert 100-as távok mellett.

Mátyás egy szuper kört iktatott be a múlt héten, Budapestről tekert egészen a Börzsönyig. Azért az ünnepre utaló betlehemes fotót ő is elkattintotta Nógrádon. A közel 100 kilométeres túrán nem csekély, 1206 méteres szintkülönbség is volt, és azért néhány PR is akadt.

Hirdetés

Zoltán egyből imába is foglalta a 100-ast: Mindenhavi százasunk add meg nekünk ma címen. Budapestről indulva, Valkó, Dány és Isaszeg is belefért az edzésbe. 636 méteres szint és ezúttal karácsonyi fotó helyett ima. ?

Fotó: Zoltán Ruttkay / Strava

Tibornak egy fejfájós szívecseke formájában volt meg a saját százasa. Budapestről indulva Esztergom felé és a Duna mentén vissza rajzolta fel a strava térképre a szívformát. Ugyan a fejfájása nem múlt el, de azért becsülettel letekerte a távot.

 

Fotó: Tibor Zilahy HU / Strava

Levente úgy hallotta, hogy a Nagy-Hideg-hegyen van hó. Úgy gondolta, hogy megnézi a saját szemével is, nem bízik a madarak csiripelésében. Ő a százast inkább becserélte egy havas, hegyes montizásra.

Péter igazán filozofikus hangulatban volt, és meditációs ride-ra indult. Bár az elmélyülés elég jól sikerült, állítása szerint először az arcára majd a kéz- és lábujjaira is ráfagyott a mosolya. Azért a 100 km itt is majdnem megvolt, ráadásul ő fenyőfát is fotózott nekünk! ?

Fotó: Peter Csizmadia / Strava

Címlapfotó: Mátyás Edőcs / Strava


Ugyan az idei évből már nem sok van hátra, de mi továbbra is izgatottan várjuk bejegyzéseiteket a Flowcycle Strava csoportjában. Tartsatok velünk a jövő héten is!

Hirdetés
Online marketinges szakemberként dolgozom és szenvedélyesen szeretem a kerékpározást. Ennek a két területnek az ideális ötvözete számomra a Flowcycle. Itt egy igazán nemes cél érdekében használhatom a szaktudásom arra, hogy minél szélesebb körben népszerűsíthessük a kerékpározást és a fenntartható életmódot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet