A koronavírus miatt korlátozások következtében kényszerű holtszezon tört rá a kerékpársportolókra, amit a versenyzők különböző kreatív vagy jótékony cselekedettel igyekeznek kitölteni. Karl Ádám, a UC Monaco U23 csapat magyar kerékpárosa a nemes célért tekerők táborát erősíti, méghozzá egy nem mindennapi vállalással: 15-ször fogja megmászni a Dobogókőt, ami majdnem felér egy Everestinggel.

Szeretném kerékpáros teljesítményemmel segíteni Hegedűs Marcit, aki egy ritka daganatos megbetegedésben szenved.” – kezdi Ádám Facebook bejegyzésében. „15-ször fogok a tervek szerint felmenni Dobogókőre, ez majdnem 3️⃣0️⃣0️⃣ km alatt 7️⃣5️⃣0️⃣0️⃣m szintemelkedést jelent. Élsportoló vagyok, de ez nagy kihívást jelent még sok edzés mellett is. Viszonyításképp eddigi leghosszabb távom az egyik Tour de Hongrie szakaszon 210 km volt síkon. Ez távban is jóval több + benne van majdnem egy Himalája ?szintemelkedésben.” – fogalmaz Karl Ádám, aki – mint a magyar válogatott tagja – két válogatotti mezt is kisorsol azok között, akik május 8-án délig megtippelik, hogy hány percre lesz szüksége a mászások teljesítéséhez (részletek a posztban, illetve a tippeket is ott kell leadni).

Hirdetés

Ádám tekerését az Instagram oldalán lehet majd követni, az akcióra várhatóan május 8-án kerül sor. Az adományokat az alábbi számlaszámra várják Marci szülei:

Adománygyűjtő számlaszám:
Ladányi Lilla (Édesanyja számlája)
Takarékbank Zrt. 50800104-11643036
IBAN:HU34508001041164303600000000
Swift: TAKBHUHB

Az adománygyűjtésről itt tudhatsz meg többet: https://www.facebook.com/segitsmarcinak/

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet