Mi fér bele 17 napba a látnivalókkal igen jól ellátott Skóciában? Miért érdemes bringával felfedezni? Mit keres egy kastélykertben a feketeribizli? Mennyi évig él egy páfrány? Miért csuklott az országútis bácsi, és milyen zenére nyírják a birkákat az Atlanti-óceán partján? Két és fél hét Skócia bringával.

Néhány pár napos bringatúra (Börzsöny, Fertő-tó, Balaton, Tisza-tó) élményeiből, és az aktív hétköznapi bringás életmódból fakadóan, no meg persze a bringatúrázók (egyik) bibliája, az Advenutre Cycle-Touing Handbook hatására vágtunk bele az aktív nyaralások netovábbjába: a hosszú, sátrazós-kerékpározós-túrákba. Egy ilyet szerveztünk Skóciába is.

Gyorsstatisztika:

Biciklivel hosszabb túrákat tenni kivételes élmény: sokkal intenzívebben átélhető a szabadság, és a hely atmoszférája. Nem vagyunk elzárva a környezettől, érezzük a vadvirágos rétek (vagy marhaistállók) illatát, a langyos nyáresti szellő (vagy a vízcseppeket ezernyi tűként arcunkba vágó orkán) simogatását (csapásait), közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk a helyiekkel, és a hasonszőrű utazókkal, de legfőbb vonzereje az a semmivel sem összehasonlítható érzés, hogy saját izmaink erejéből jutunk el szebbnél-szebb tájakra.

Skóciára két és fél hetünk volt, ami persze nem sok egy ekkora, számos látnivalóval kecsegtető helyen. Ráadásul sok biciklis lehetőség közül lehet választani, mint az Island-hopping, vagyis a szigetről-szigetre kompolás, és az ottani kastélyok, romok, tengerpartok, whiskey-főzdék meglátogatása vagy a Skót-felföld zordon, de szinte érintetlen tájainak felkeresése. Népszerű útvonal az észak-déli irányban a húzódó Caledonian way is, és persze sokan mennek a hegyekbe mountain bike túrára. Mi hibrid programot csináltunk: ugráltunk szigeteken, tekertünk a Caledonian úton, de a Felföldre nem volt idő, hegyibringázásra pedig nem alkalmasak a rogyásig pakolt túrabiciklik.

Pontos útitervet nem készítettünk, csak volt jó pár látnivaló, amiket sorba rendeztünk, és felfűztünk egy körülbelüli útvonalra, meghagyva magunknak a lehetőséget, hogy bármikor eltérjünk tőle, ha úgy alakulnak a körülmények. Az egyetlen fix időpont a hazautazás napja volt. A skót szigetek hangulatába szerettünk volna belekóstolni, megnézni minél több (botanikus) kertet, szép tájat, és hát ha már ott voltak, pár kastélyt is. Semmiben sem csalódtunk, még úgy sem, hogy nem jutott mindenre idő.

Hogy az egész 17 napos útról részletesen írjak, meghaladja egy ilyen túrabeszámoló kereteit, ezért inkább csak felvillantok pár élményt, melléjük fűzök pár praktikus tanácsot, érdekes megfigyelést.

Kertek – a MacMillanek feketeribizlijétől az ezeréves páfrányig

A skót parkok és kertek lélegzetelállítóak. Legyen szó kastélyparkról, régi konyhakertről, viktoriánus páfrányházakról botanikus kertekről,vagy ezek bármilyen kombinációjáról, nem hibázhat, aki egyet is meglátogat.

A Renfrewshire megye keleti sarkában álló Finlaystone udvarház – ami jelenleg a MacMillan klán fejének otthona, és inkább egy kastély – történelmi kertjében nem csak virágok, dísznövények, labdarózsák, ősfák pompáznak, de becsületesen karban tartják az egykori konyhakertet is, ahol bizony a Glasgowból indulva félnapos bringázás után nehéz ellenállni a pirosló málna- és csillogó feketeribizli-bokrok kísértésének.

A Benmore-i mamutfenyősor

Bute sziget – ahova Glasgowból egy nap alatt el lehet biciklizni – fő kikötője, Rothesay domboldalában fekvő virágoskertek önkormányzati fenntartásban vannak – itt termesztik a város virágládáiba szánt növényeket -, de ez nem akadályozza meg a kertészt abban, hogy a virágágyásokat övező, tökéletesen karbantartott gyepnek nekimenjen a fűnyíróval, és kb. 3 milliméterrel rövidebbre vágja. Az Ardencraig-garden falánál kialakított röpde telve van mindenféle díszmadárral, a színpompás virágokat egzotikus madárcsivitelés közepette lehet elmélyülten szemlélni, miközben a háttérben a napfény játszik a Firth of Clyde szél korbácsolta hullámain.

Ardencraig, önkormányzati kertészet, azokat a fűsávokat mindjárt nyírják

Különleges élményt nyújtanak a viktoriánus üveg- és páfrányházak. Bute-on, Rothesay-től délre, a Ascog Hall kertjében évtizedeken keresztül elfeledve pusztult az 1870-es években a sziklába süllyesztett különleges páfrányház. Az építményt az 1990-es évek közepén állították helyre, és ugyan az elhanyagoltság évtizedeiben növényei szinte mind megsemmisültek, és nulláról kellett újratelepíteni eredeti leírások alapján, egyikük, egy ausztráliai eredetű királypáfrány túlélte. A növény ma is pompázik, dacára annak, hogy állítólag ezer évesnél is öregebb (legalábbis a tönkje, ahonnan a hatalmas, két méteresnél is nagyobb is megnövő levelei kinőnek).

Páfrányok Ascog Hallban

Kihagyhatatlan még a Firth of Clyde túlparján, Dunoontól északra fekvő Benmore botanikus kert, ahol szintén van egy felújított páfrányház, de a legfőbb látványosság a több tucat mamutfenyőből kialakított monumentális fasor.

Kastélyok – a viktoriánus fürdőszobáktól a kultfilmes díszletekig

A kastélyok között is lehet válogatni, és bár hangulatos a 19. századi neogótikus Mount Stuart, Bute-szigeten a pazar rézcsapokkal, fejedelmi kényelműnek tűnő vécékkel felszerelt viktoriánus fürdőszobájával, és hatalmas faliszőnyegeivel, de az igazi skótkastély-érzés mégis csak akkor fog el, amikor jó pár száz kilométerrel északabbra, a Skye-szigeten betévedünk a Dunvegan kastélyba, a MacLeod-klán otthonába.

Akire kölyökkorában nagy hatást gyakorolt a Hegylakó című film, különös érzésekkel lépi át a kaput, bár ezeknek a MacLeodoknak nem sok közük van a fantasy-világ halhatatlanjaihoz. Mindenesetre a 13. század óta folyamatosan lakott és alakított épületben – az 1800-as években úgy építették át, hogy még inkább középkorias hangulatú legyen – érezni, hogy élő és halandó emberek lakták. Bár akad benne turistacsalogató klisé is, meglehetősen távol van a szintetikus múzeum-hangulattól, és külön vicces az alacsonynövésű portásnéni, aki a McDonalds-klán tagjának mondja magát, és önironikusan viccelődik azzal, hogy viking ősei ellenére mennyire apró maradt.

Skótszoknya – bocsánat kilt – alól merészen kivillanó térd Dunvegan falán

Kastélyromokban sincs hiány, említésre méltó a Gyalog-galoppból is ismerős, tengerben álló Caslte Stalker, amit a 78-as bringaúton el sem lehet kerülni, illetve a romjaiban is méltóságteljes Caslte Sween, aminek tövében nagyforgalmú kempinget üzemeltetnek.

Szigetek – fenséges sziklák, kanyargós utak, homokos partok, zenére nyírt birkák

A skót szigetek pedig, ha nem a zord Atlanti-óceán habjai ostromolnák őket, simán strandnagyhatalommá tehetnék az országot: a festői sziklák között fekvő fehérhomokos partok ideális fürdőzőhelyek lehetnének, ha nyáron tartósabban melegebb lenne 15-20 foknál.

A Mull-szigeti isten háta mögött fekvő, sziklákkal csipkézett Uisken-beach népszerű a lakóautós közösségben, a Külső-Hebridák egyikén, Benbeculán pedig Balivanich közelében igazi trópusi jellegű, fehérhomokos tengerpart várja azokat a strandolókat, akiket nem riaszt el a hűvös atlanti szél. Mondani sem kell, ilyenek nincsenek, így nem kell osztozni senkivel az élményen, ami fürdőzés helyett inkább csak séta és bringázás a nedves homokon.

Homokos part Benbeculán

Mull-szigeten a számos eldugott tengerpart mellett érdemes végigkerekezni a meredeken a tengerbe szakadó kősziklák tövében futó B8035-ös úton a szirteket, illetve a velük szemben fekvő Ulva és Eorsa apró szigeteit csodálva Knock felé.

Sziklák, tenger, birkák (Mull-sziget, Knock felé)

Skye-sziget maga is megérne egy teljes hetet, nekünk 3 napunk volt rá. A legautentikusabb élmény akkor ért, amikor pakkok nélkül tekertünk ki a Waterstein Head csúcshoz, a sziget legnyugatibb pontjára, és egy lejtő aljában kisebb csoportosulásba futottunk: több száz birka, pár tucat marcona alak, néhány hangfal és pár bámész turista. A birkák éktelenül bégettek és kopaszodtak, mert a marcona alakok egy utánfutóra szerelt birkanyíró platformon kopasztották őket, miközben a hangszórók furcsa zenei mixet sugároztak a halálmetáltól kezdve a kurrens popszámokig. A turisták természetesen bámészkodtak.

Birkanyírás zenére Skye-on

Bringázz, és a jutalom nem marad el!

Skóciában biciklizni nem csak a kertek, szép tájak, sziklák, partok és kastélyok miatt jó. A kormányzat igyekszik hangsúlyt fektetni a fenntarthatóságra a turizmusban is, és az ezzel kapcsolatos programok, és kedvezmények nagyon jól jönnek az egyszeri bringatúrázónak: jól táblázottak a kerékpárutak, és sem a kompokon – a skót partokat övező 790 sziget nagy részét csak vízen lehet megközelíteni -, sem a vasúton nem kell fizetni a bicikliszállításért. Sőt, a kompokon még nem is kell előre foglalni helyet, ami autóval többnyire kötelező, főleg a népszerű járatokon. A vonatnál azonban pont ellentétes a helyzet: vigyázni kell, mert a kocsikban csak korlátozott hely áll rendelkezésre a biciklik számára, és ezt szigorúan is veszik.

Itt épp van elég hely a bringáknak (Fort William-Mallaig)

A kedveltebb vonalakon vagy forgalmasabb időpontokban (hétvégeken, szabadnapokon) könnyen előfordul, hogy nincs már szabad bringaakasztó. Utaztunk olyan vonaton, ahol csak 6 kampó volt, és kis híján pórul is jártunk. Ha vonatozni akarunk, érdemes interneten előre foglalni bringahelyet, a skót MÁV, a Scotrail honlapján. A skóciai (és általában a nagy-britanniai) bringás lehetőségek felmérésére, útvonalak kiválasztására pedig kitűnő kiindulóhely a Sustrans oldala.

Vajon milyen rendszámú volt a kicentizve előző autó?

Persze nem vezet mindenhova bringaút. A szigeteken például – kevés kivételtől eltekintve – nincs jelentős autóforgalom, így nem is tartják fontosnak, hogy elkülönítsék egymástól a két járműfajtát. A “szárazföldön” komoly biciklis úthálózatot alakítottak ki a fontosabb úti célok felé. Glasgow-ban Budapesthez hasonlóak a bringautak, csak több van belőlük, és több irányba is el lehet hagyni úgy a városközpontot, hogy van kijelölt bringaút. A városon kívül gyakran vezetik őket vasútvonalak helyén, távolabbi vidékeken viszont sokszor csak a hátsó utakra terelik a kerékpáros forgalmat. Ez persze nem gond, általában itt sincs nagy forgalom, de aki erre teker, az számítson combszaggatóan meredek, akár 20 %-os emelkedőkre is.

A 75-ös számú bringaút helyén Glasgowtól délnyugatra valamikor vonatok jártak

A járművezetők türelmesebbnek tűnnek, mint itthon, többnyire nagyobb ívben kerülnek, és hálásak, ha egy hosszú, kanyargós emelkedőn felfelé araszolva lehúzódunk a padkára, hogy el tudjanak menni mellettünk. Jó tíz nap is eltelt, mire egy autós kicentizett, igaz, akkor kettő is közvetlenül egymás után.

Természetesen mi sem kapcsoltunk magasabb sebességbe, legalábbis felfelé

A szigetek többségén nem probléma, hogy osztozni kell azon kevés úton, ami átszeli őket, még úgy sem, hogy sok közülük csak egysávos, pár tíz- százméterenként a lehúzódást lehetővé tevő öblösödésekkel. Szinte zavartalanul lehet kanyarogni a többnyire kitűnő aszfaltcsíkokon, erdők, mezők, kopár sziklák és birkák között. Kivételek persze itt is vannak, például a megkapó szépségű, de a turisták körében kissé túlságosan is népszerű Skye, ahova híd is vezet, tehát nem szűri az autóforgalmat a kompok korlátozott kapacitása. Itt a főbb utak meglehetősen zsúfoltak, turistabuszok, személy- és teherkocsik kergetik egymást, a fent említett kicentizős eset is itt történt.

A skót időjárásra jellemző a sok eső a tengerhez közeli területeken pedig a gyakran heves szél, és bár a megszokotthoz képest hűvösebb a levegő, biciklizni így is sokkal jobb, mint a gyakran tikkasztó itthoni hőségben. Az idővel amúgy nagy szerencsénk volt: összesen 1-2 esős napunk volt, a többi legfeljebb festőien felhős, és erősebb szembeszél is csak két nap nehezítette meg a tekerést.

Egész sokszor volt ilyen szép napos idő

Találkozások – miért csuklott az öreg országútis?

Bringával túrázni nem csak a táj és a fizikai fáradtság okozta jó érzés miatt éri meg, hanem a találkozásokért is. Amikor vadidegenek sütnek el kedves vicceket agyonpakolt bringáinkra, vagy amikor ezekkel az agyonpakolt bringákkal 20%-os emelkedőn kapaszkodva futunk bele hasonló bolondokba, és együtt, egymást biztatva másszuk meg a kaptatót, aminek a tetején, ha az erőlködéstől és a pompás kilátástól akadozó lélegzettel is, de közvetlenül lehet kibeszélni, ki merre tekert. Vagy amikor egy kastélyparkban két jókedvű, hosszú szakállú bácsi hív kedélyesen teázni, hogy meséljünk az utunkról.

Szakállas bácsik teázni hívnak Finleystone-nál

Vagy amikor a tarberti kikötőben egy padon uzsonnázva fullos, színes lycra-szettet villantó idősödő úriember érdeklődik arról, hogy honnan jövünk, merre megyünk, majd kedvesen javasol egy alternatív útvonalat, és tétován a pakkokra pillantva megjegyzi, hogy “Persze, lesznek emelkedők, de maguk biztos bírni fogják.” Jah, valószínűleg csuklott is másnap, amikor talpunk alól kipörögtek a kavicsok, miközben toltuk fel a piszok meredek magán-földúton a bringákat Achachoistól Kilmory Cottages felé. Mondjuk a táj tényleg lélegzetelállító, az út ráadásul valamivel rövidebb is, és elhalad a Castle Sween méltóságteljes romjai mellett is.

Onnan jöttünk, a javasolt (magán)úton, de a felirat senkit ne zavarjon, bringával szabad használni

Szóval könnyen közvetlen társalgásba lehet keveredni bárkivel, ráadásul a skótok eleve nyitottak erre, és meglepően segítőkészek is. Jellemző példa rá az, amikor hazautazás előtt két nappal Obanban vonatra akartunk ülni, de a jegypénztáros közölte: már nincs hely a bringáknak, mert mindet lefoglalták a kocsiban, csak másnap tudunk utazni – ami késő lett volna. Már éppen nagyot nyelve megvettük volna a másnapi jegyet, amikor egy férfi lépett hozzánk: ő három biciklinek foglalt helyet erre a vonatra, de úgy alakult, hogy csak egyedül jött, átadna két foglalást, úgyhogy a tervezett időben értünk vissza Glasgowba.

Kempingezni jó, csak törpeszúnyogok ne lennének

Mivel költségvetésünk korlátozott volt, a kempingezés mellett döntöttünk, és nem bántuk meg: két személlyel 4500-8000 forintnak megfelelő összegekért tölthettünk el egy-egy éjszakát változatos táborhelyeken (kivéve az érkezés utáni és hazaindulás előtti napokat, amit egy reptér közeli olcsó hotelben). A leghangulatosabb táborhelyek egyike Port Banban volt, a Kintire-félszigeten, ahol közvetlenül a parton kaptunk helyet, illetve Argyll hegyei között, Glendaurelben, ahol két málnabokor között, egy mamutfenyő tövében vertük fel a sátrat.

Táborhely Port Ban-ban, itt elfújta a szél a törpeszúnyogokat

Az estéket azonban sok helyen keserítették meg a törpeszúnyogok, vagy ahogy itt hívják őket, a midges. Ezek az 1-2 mm-es apró kis szárnyas rovarok rendkívül elterjedtek a skót vidéken. Nedvesebb területeken egy négyzetméteren milliós nagyságrendben is megjelenhetnek, és ha megérzik az általunk kilélegzett szén-dioxidot, jaj nekünk: minden bőrfelületre rástartolnak, és csípnek, arra késztetve az egyszeri kempingezőt, hogy vagy éktelen hadonászással vesse be magát minél hamarabb a sátorba, vagy fejhálót húzzon, és vastagon befújja magát riasztósprével, különben napokig vakarhatja az apró csípések nyomát. Sokan állítják, hogy ha van valami, ami jelentősen hátráltatja a skóciai turizmus fejlődését, akkor azok a vérszomjas törpeszúnyogok.

Repülni bringával

Skóciába kijutni leggyorsabban és legolcsóbban repülővel lehet, az ismert fapados társaságoknál egész kedvező áron ki lehet fogni jegyeket, és a biciklik szállítása is viszonylag olcsón megoldható sportfelszerelésként (persze pénzbe kerül, de több hetes ottlét esetén sokkal kevesebbe, mintha helyben bérelnénk.)

Kerékpárral repülni azonban előkészületeket igényel. Nem csak annyiból áll, hogy feladjuk poggyászként, hanem be is kell őket csomagolni. A kerékpárszállító táskák, bár valóban könnyen kezelhetők és óvják is tartalmukat, többnyire túl drágák és egyoldalúan használhatók.

Nekünk a legjobban a kartondoboz vált be, az a fajta, amiben a bringaboltokba érkeznek az új biciklik, és amiket sok bringaboltos amúgy kidobna, de a szépen kérjük, odaadják szívességből. A kartondoboz előnye nem csak ingyenessége, de az is, hogy a súlyhatárokat betartva és ügyesen tetriszezve, a bicikli mellett sok egyéb dolgot is elnyelnek (bringástáskák, sátor, hálózsákok, kempingfelszerelés.. stb.), megspórolva a nagy bőröndöket. Persze ehhez rá kell szánni az időt a pakolásra, illetve indulás előtt szét-, majd érkezés után össze is kell szerelni a paripákat. Nálunk mindenesetre jól szolgáltak a dobozok Skóciában is, és korábban Izlandon is, de az már egy másik történet.

1 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet