Hirdetés

John Degenkolb a Tour 9. szakaszának megnyerése után zokogva borult segítője karjaiba. A bár élete első sikerét aratta a Francia Körön, korábban rengeteg versenyt nyert, így meghatódottsága egészen addig meglepő lehet, amíg vissza nem tekintünk az elmúlt két év gyötrelmeire.

Hirdetés

John Degenkolb nem tartozik a mezőny legkedveltebb tagjai közé. Egyike azoknak a sprintereknek/klasszikusmenőknek, akik fiatalon kezdtek el nagy versenyeket nyerni és a hajrákban könyörtelenül kihasználják termetükből adódó előnyüket. Degenkolb 180 centi magas és 77 kiló, így gyakran a tisztességesség határát súrolja, amikor arrébb tessékel egy-egy 50-60 kilós szúnyogot a mezőnyben.

Tehetsége viszont elvitathatatlan: 10 szakaszt nyert a Vueltán és 2015-ben mindössze 26 évesen megnyerte a Milánó-Sanremo és a Párizs-Roubaix klasszikusokat. 2016-ban azonban egy teljesen más időszak vette kezdetét.

Akkori csapatával, a Giant-Alpecinnel a profi kerékpárosok által kedvelt Calpban edzőtáborozott, amikor egy idős hölgy autójával szemből belevezetett a sorukba. Csodával határos módon mindenki túlélte a balesetet, de a szezon elején hatan kerültek kórházba a csapatból, közülük ráadásul senki sem úszta meg csonttörés nélkül. Degenkolb a balesetben majdnem elveszítette a bal mutatóujját, eltört a bal alkarja és olyan mély vágás keletkezett a combján, hogy azt is műteni kellett.

Degenkolb hetekkel a baleset után újra bringán, a kezét pihentetve

Hamar kiderült, hogy közel három hónapos kihagyás vár rá, így a klasszikusokat biztosan ki kell hagynia. Degenkolb végül hazája versenyén, négy hónap kihagyás után tért vissza, de azt a viadalt nem tudta befejezni. Jött a Kaliforniai Körverseny pár héttel később, ahol a Cyclingnews-nak azt mesélte, hogyan próbál hozzászokni ahhoz, hogy csak négy ujját használhatja fékezéskor és a bringa irányításakor.

Degenkolb innentől kezdve végigszenvedte a szezont. Elindították a Tour de France-on, ahol már biztató jeleket mutatott két negyedik helyezésével és lett egy szakaszgyőzelme az Arctic Race of Norway-en is, de összességében messze volt régi önmagától.

2017-ben átigazolt a Trekbe és habár szakaszgyőzelemmel indított a Dubai Touron, a szezon hátralévő részében elmaradtak a sikerek. A Touron belekeveredett a híres Cavendish-Sagan bukásba, majd később frusztráltságában durva szóváltásba került Michael Matthews-zal a 16. szakasz sprintje után, még az sem volt lehetetlen, hogy őt is megkérik a szervezők, hogy csomagoljon.

Peter Sagant hazaküldik a Tour de France-ról

Innentől kezdve folyamatosan betegségek gyötörték, hörghurut és légzési nehézségek miatt négy szakasz után kiszállt a Vueltáról, utána be sem került a német válogatottba, így nem utazhatott el a világbajnokságra sem. Degenkolb nem sokkal később kórházba vonult, hogy kiderítsék, mi okozza a sorozatos megbetegedéseket.

A jelek azt mutatták, hogy a probléma továbbra is fennáll, hiszen a Milánó-Sanremón ismét hörghurut miatt nem indult el, és ugyanemiatt szállt ki idő előtt a Párizs-Nizzáról is. Degenkolbot el se akarták vinni a Tour de France-ra, hiszen rosszul ment a klasszikusokon, és később sem hozott igazán jó eredményt, de csak összekapart egy hatodik helyet a Svájci Körversenyen, amivel bizalmat szavazott neki a csapat.

A jelek szerint nem is dönthetett volna jobban a Trek-Segafredo, ugyanis Degenkolb már öt top 10-es helyezést gyűjtött a 2018-as Touron, az első igazán neki való terepen, a kockaköves napon pedig azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget és mennyei győzelmet aratott.

„Mindenki azt mondta, hogy a balesetem után nekem annyi lett, sosem fogok visszatérni, de én azt mondtam, hogy, dehogy lett nekem annyi! muszáj még legalább egy igazán nagy győzelmet aratnom azért a srácért!”

– nyilatkozta John Degenkolb a Tour kockaköves szakaszának befutója után, utalva télen elhunyt barátjára, Jörgre, akiről úgy fogalmazott, hogy apja helyett apja volt. A célban Mark Cavendish volt az egyik első versenyző, aki gratulált neki.

Nem lehetett volna még drámaibbá, szebbé és fantasztikusabbá tenni ezt a győzelmet. Elárasztanak az érzelmek.” – kereste a szavakat Degenkolb. Nem tudni, hogy mit hoz a német számára a Tour további része és valóban sikerült-e ezzel a győzelemmel helyrebillenteni a pályafutását, de az már biztos, hogy egy elnyűhetetlenül küzdő sportembert ismerhettünk meg benne.

Címlapfotó: A.S.O / P.Ballet

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet