A népszerű montis maraton szervezőinél betelt a pohár, elegük lett a frissítőpontokon felhalmozódó szemétből, így új megoldást kerestek. Néhány reakció elég meglepő volt.

Hirdetés

Furcsa, talán átgondolatlan szokás a kerékpáros maratonokon, hogy a frissítőpontokon műanyag pohárban készítik elő a folyadékot a versenyzőknek, miközben ezek az események javarészt erdőben, sokszor természetvédelmi területeken zajlanak, állítólag a környezetüket szerető, azt óvó kerékpárosok számára. A Mátra Maraton szervezői ezért úgy döntöttek, változtatnak és beszüntetik ezt az elvetemült rendszert, nem lesz többé műanyag pohár, aki akar frissíteni, töltsön a kulacsába a frissítőpontokon.

A reakciók elég vegyesek voltak, sokan a sorbanállásra panaszkodtak, illetve arra, hogy időt veszítenek. Ez persze eléggé életszerűtlen, hiszen a profik, valódi eredményért hajtók soha nem állnak meg a verseny kihelyezett frissítőstandjainál, hanem saját stábjaikkal szervezik meg a frissítést és azt menet közben veszik fel. Azok számára, akiknek meg csak a táv teljesítése a fontos, nagyjából úgyis ugyanannyi időt veszítenek.

„Mivel jó szóval, kéréssel nehéz hatni, ezért arra gondoltunk, hogy idén a frissítőkből száműzzük a műanyag poharakat, hiszen minden bringán van kulacs, azt újra lehet ott tölteni.
Egészen elképesztő reakciók érkeztek. Én szégyellem magam, hogy olyan emberek, akik bringásként elvileg a környezettudatos közlekedés és magatartás mintái lehetnének, felháborodnak egy ilyen kezdeményezésen. Komolyan, kiben merül fel az, hogy spórolni akarunk a műanyag poharakon? A verseny tízmilliós nagyságrendű költségvetése mellett az a 30-40 ezer Forint igazán nem tétel. Annál inkább zavaró hogy 8-10 ezer pohár kerül a kukába, amit egy korty erejéig használnak a sportolók.
Szomorú vagyok, hogy ezt magyarázni kell.” –
írta Eisenkrammer Károly a versenyt szervező Vuelta Kft tulajdonosa Facebook oldalán.

A szervezők végül kompromisszumos megoldás mellett döntöttek, és a Mátra Maratonon idén papírpoharak lesznek a frissítőpontokon. A Mátra Maratont szeptember 9-én rendezik, a verseny központja ezúttal  a mátraszentistváni Síparkban lesz.

Te mit gondolsz erről? Jó megoldás a papírpohár?

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

2 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet