És rögtön van egy nagy meglepetés is. A négyből csak három francia a kiválasztott csapatok közül, Bryan Coquard úgy tűnik rossz lóra tett.

Hirdetés

A 18 World Tour csapat mellett további négy másodosztályú (Pro Continental) alakulatot hívhatott meg az A.S.O., a Tour de France szervezője. A döntés végül megszületett, és szokás szerint nem mindenki örül a végeredménynek.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a francia csapatok nyilvánvalóan könnyített pályán indulnak a szabadkártyákért és ez 2018-ban sem történt másként. Indulási jogot kapott Bouhanni csapata, a Cofidis, amely tavaly második helyen végzett az Europe Tourban; Ott lesz a 2018-as Tour rajtjánál a 2017-ben Calmejean révén szakaszt nyerő Direct-Energie is, immáron a visszavonult Thomas Voeckler nélkül;

Nincs többé nyelvnyújtogatás a mezőnyben

Lehetőséget kapott a Fortuneo-Samsic is, ahová a tavalyi pöttyös trikós Warren Barguil igazolt. Christian Prudhomme azzal magyarázta a jelenlétüket, hogy a Tour hosszú évek után Bretagne összes régióját érinteni fogja ahonnan a csapat is származik.

Tour de France: AG2R majd Sky erődemonstráció, de pöttyös siker

Negyedikként ismét a Wanty Groupe Gobert kap majd lehetőséget. Tavaly üde színfoltjai voltak a versenynek, szinte nem volt szökés nélkülük, úgyhogy idén már akár egy szakaszgyőzelem is benne lehet a pakliban. Magyarázni különösképpen az ő részvételüket sem kell, hiszen elsők voltak tavaly az Europe Tourban.

Kimaradt a szórásból további két népszerű francia pro-konti csapat, a Delko-Marseille és az újonnan alakult Vital Concept. Utóbbi részvételét sokan szinte biztosra vették, miután leigezolták az egyik legtehetségesebb francia sprintert, Bryan Coquard-t, de végül máshogy döntöttek a szervezők. Kárpótlásként a Delko a Párizs-Nizzán, a Vital pedig a Dauphinén kap majd lehetőséget.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet