Március 28-ától kijárási korlátozást vezetett be a kormány az új koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében. Nagyon fontos, hogy ez korlátozás, nem tiltás, lényegében az eddigi szabályok finomításáról van szó. Lehet, sőt ajánlott is kerékpározni, de az alábbi feltételekkel.

Hirdetés

A fenti, a kormány Facebook oldalán megjelent rövidített tájékoztató összefoglalja a legfontosabb változtatásokat, azonban alapvető szükségletek megfogalmazás félreértésekre adhat lehetőséget. A Magyar Közlönyből kiderül, hogy ha dolgod van, azt azért továbbra is elintézheted, hiszen a napi teendőket érdemben nem korlátozzák. Örömhír, hogy többek között a Flowcycle kérésére is külön szerepel a rendeletben, hogy a kerékpárszervizek továbbra is nyitva tarthatnak, illetve azok szolgáltatásait igénybe lehet venni.

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában kiemelte, hogy a szabadba továbbra is ki lehet menni mozogni, vagyis a bringázás sem tiltott, csak tartsunk egymástól másfél méteres távolságot és ne most akarjunk rekordokat dönteni. A csoportos edzések így továbbra is kilőve és ha lehet, random emberekhez se csapódjunk hozzá az országúton. Sőt, a szélárnyék miatt nem árt a szokásosnál is nagyobb, akár 7 méteres távolságot tartani az előttünk haladótól. Ha muszáj munkába menned a kerékpározás a legjobb módszer a tömeg elkerülése érdekében. Javasoljuk, hogy fogadd meg az Aktív Magyarország javaslatait is, amit az alábbiakban olvashatsz.

Egészségmegőrzés és a flow-élményért kerékpározz! Kerüld a konfliktushelyzeteket, ügyelj a bringád műszaki állapotára! Tartsd szem előtt, hogy a fölösleges kockázatból bekövetkezett balesettel az egyébként is nehéz helyzetben lévő egészségügyet terheled!

Címlapfotó: Szilágyi Szabolcs / BLOCK

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet