Keretet hirdetett a Novo Nordisk amerikai prokontinentális csapat, ami számunkra jó hírt hozott: Kusztor Péter továbbra is a profik között tekerhet majd.

Hirdetés

Kusztor szerződéshosszabbítása tulajdonképpen egy igazságos döntés eredménye, hiszen első profi évében nyolc többnapos versenyen indították és mindegyiken célba ért, ráadásul úgy, hogy ezekből három World Tour és kettő kiemelt kategóriás verseny volt.

Bemutatták a csapat 2020-as szerelését is. A fotón egy régi új igazolás, Gerd De Keijzer

Vassili Davidenko, a Team Novo Nordisk csapatvezetője a kerethirdető közleményben méltatta Kusztort. Szerinte a 34 éves bringás többször is bizonyította, hogy tapasztalatának köszönhetően össze tudja hozni a csapatot a befutókra. Davidenko ezzel sprinterükre, Andrea Peronra is utalt, aki kilenc top 10-es eredményt is szerzett a Novo Nordisknek, így 2019 volt a csapat eddigi legsikeresebb éve.

Kusztor Péter 2019-ben csatlakozott a Novo Nordiskhez, miután egy 2018-ban egyes típusú diabétesszel diagnosztizálták. Az amerikai csapat továbbra is azért kampányol, hogy bizonyítsa, cukorbetegként is teljes életet lehet élni, így a 16 tagú keretből mindenki cukorbeteg.

A Team Novo Nordisk 2020-as kerete:

  • Hamish Beadle – NZL
  • Oliver Behringer – SUI
  • Mehdi Benhamouda – FRA
  • Sam Brand – GBR
  • Stephen Clancy – IRL
  • Gerd de Keijzer – NED
  • Joonas Henttala – FIN
  • Declan Irvine – AUS
  • Brian Kamstra – NED
  • Peter Kusztor – HUN
  • David Lozano – ESP
  • Sam Munday – AUS
  • Andrea Peron – ITA
  • Charles Planet – FRA
  • Umberto Poli – ITA
  • Ulugbek Saidov – UZB
Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet