A történet, ami nem egy igazi sportbajnokról szól, sokkal inkább egy mérhetetlenül peches, szerencsétlen figuráról, akiben a küzdőszellem jóval nagyobb, mint a tehetség.

Ghislain Lambert, a főszereplőnk a maga nemében egy igen hóbortos és elszánt figura, aki indirekt módon, a tudtán kívül még szórakoztató is. Minden álma, hogy egyszer belőle is sikeres kerékpárversenyző váljon és a dobogó legfelső fokán foglalja el a helyét. Ez a hőn szeretett vágya azonban valahogy semmiféleképpen nem akaródzik teljesülni, pedig szinte tényleg kimaxolja azt a fogalmat, hogy „mindent megtesz az álmai érdekében”. Értsd ezalatt azt, hogy a munkahelyére is kétkerekűvel jár, miközben hangosan kommentálja útját, akár csak egy sportközvetítő, de a későbbiekben a doppingolástól és a furfangos hozzáállástól sem fog elhatárolódni, hogy elérje céljait.

Hirdetés

Megmentője Maurice Focodel személyében érkezik meg, aki felkarolja és a Magicréme csapat tagjává teszi. Első versenye enyhén szólván is sikertelennek bizonyul. A mezőny végén kullog, pihenőt is tart a megmérettetések közepette, majd figyelme is másra hárul a célegyenes helyett, amikor Babette szerelmére egy félresikerült pillantást tesz, és a bokorban köt ki. A verseny végén, utolsóként ér célba, ez a fajta eredménytelenség pedig a film végéig kíséri a karaktert, Ghislain mégsem fogja könnyen feladni.

Pedálkirály

Mentora, Riccardo Fortuna egy igazi nőcsábász, de arra sem rest, hogy doppingolásra vegye rá csapattársát. Ha valaki képes arra, hogy ebben is elszúrja a legelső alkalmat, az Ghislain. Az adagok finomítása után persze egyre jobban teljesít, de a megszokottnál így is több ravaszságra van szüksége ahhoz, hogy dobogóra lépjen.  Ráadásul egy körülményesebb doppingvizsgálat után még le is bukik. „Karrierje” dugába dőlni látszik, de ezután Ghislain bátyja, Claude Lambert vállalja magára a menedzser szerepét.

Ismét kezdetét veszik a végeláthatatlan edzések és a küzdelmek, amik ezúttal igen különös formában zajlanak. Talán mondhatjuk, hogy Claude túl komolyan veszi a munkáját, de mint majd az kiderül, ennek meg is kéri az árát. Ghislain mindeközben magasra teszi a mércét, amit meglehet a próbálkozásai ellenére sem tud átlépni, hiába éri néhány kisebb-nagyobb siker és nyereség. Szerencsétlenségeit egy idő után elkezdi spirituális oldalról megközelíteni. Azt sem zárja ki, hogy valamilyen rontás érte, amit csak egy varázslat törhet meg. Miután eltávolodik bátyjától a baljós pénzügyek miatt, nem sokkal ismét Maurice Focodel csapatában (Epedex) találja magát.

Pedálkirály

Mit tehet az ember, ha a mérhetetlen nagy igyekezete ellenére sem képes hosszú távon igazán jól teljesíteni? Nos, Focodel és a televíziós társaságok megfejtetik a rejtvényt. Elég csupán a verseny drámai oldalával foglalkozni, azzal hogy Ghislain hiába tesz meg mindent, képtelen maradandó győzelmet hozni. De mi a győzelem, ha nem az állandó küzdelem a folyamatos megpróbáltatások ellenére is?! – teszik fel a kérdést. Mindez a szenzáció érdekében történik. Innentől viszont elég, ha Ghislain Lambert ugyanolyan szerencsétlen marad, aki a pályafutás elején volt, ha nem szerencsétlenebb, akit még álbalesetre is megpróbálnak rávenni.

Pedálkirály

Kitűzött álmaival szemben mély lejtőn indul el Ghislain Lambert, amin egy nagyon őszinte, de másoknak nem tetsző interjú sem segít. Meglehet, többet segített volna, ha már az első sikertelenségek után más utat választ mondván, ezt az utat nem neki szánta a sors, de az is lehet, hogy pont ezt kellett megélnie. Ez már túl nagy filozófia lenne, de az tény, hogy nem mindennapi dolog ehhez hasonló kitartással találkozni. Felismerni és megtenni, hogy mikor kell küzdeni az álmainkért, vagy éppen mikor kell azokat elengedni, valóban nem mindig a legegyszerűbb feladat.

Mindenesetre a film nem egy mai darab és nem is a mai időkben játszódik, de ha a sorok mögé nézünk, akkor tartogat nekünk értékes mondanivalókat. Ha valaki továbbá kíváncsi arra is, hogy milyen megkülönböztetések és megszólások érhették korábban az amatőr és a profi sportolókat, valamint a csapattagokat és a riválisokat, illetve hogy miként tudták kijátszani az akkor még nem annyira körültekintő doppingvizsgálatokat, és hogy hogyan érte utol az elismert sportsztárokat a feledés, akkor érdemes rászánni azt a közel két órás filmidőt.

 

Adatlap

Pedálkirály – Le Vélo de Ghislain Lambert / 1 óra 59 perc / komédia, dráma, sport / 2001

Rendezte: Philippe Harel
Írta: Olivier Dazat, Philippe Harel, Benoît Poelvoorde

Főszereplők:

Benoît Poelvoorde – Ghislain Lambert
José Garcia – Claude Lambert
Daniel Ceccaldi – Maurice Focodel
Sacha Bourdo – Denis
Emmanuel Quatra – Riccardo Fortuna
Jean-Baptiste Iera – Fabrice Bouillon
Christelle Cornil – Babette

Hirdetés
Összegzés
Értékelés
lehet-e-sikeres-egy-tehetsegtelen-kerekparosAz országúti kerékpársport túl sok romantikát és misztikumot rejt magában ahhoz, hogy elfogadjuk a Pedálkirály vissza-visszaköszönő bugyutaságát. Ettől függetlenül akad néhány olyan jelenet, ami miatt joggal alakult ki rajongótábora a filmnek, így megérdemli a három csillagot.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet