Az olasz szervezők felajánlották, hogy a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny idén májusra tervezett és a koronavírus-járvány miatt elmaradt Nagy Rajtját jövő májusban rendezzék Magyarországon – mondta Révész Máriusz, a hazai Giro-rendezés szervezőbizottságának elnöke.

Hirdetés

Nagyon sokat dolgoztunk munkatársainkkal, hogy a Giro Magyarországról induljon 2020-ban, ám sajnos a koronavírus-járvány ezt is elvitte” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Elárulta: ezt követően a szervezők megkeresték azzal, hogy októberre halasztanák a versenyt, és akkor tartanák Budapesten a Nagy Rajtot, ám ez több szempontból is elfogadhatatlan volt számukra.

Egyrészt sok szakértő azt mondja: könnyen lehet, hogy a vírusnak akkortájt esetleg beköszönt a második hulláma. Illetve nyilvánvalóan a marketing- és turisztikai értéke sem olyan egy októberi Girónak, mint egy májusinak” – fogalmazott. „Most az olasz szervezőkkel tárgyaltunk, és elméletben felajánlották azt, hogy 2021 májusában megrendezhetnénk a Giro Nagy Rajtját” – árulta el. Leszögezte ugyanakkor: a kormánynak meg kell fontolnia, hogy „az ország anyagi teherbíró képessége a következő időszakban mit bír el és mit nem„, és döntenie ebben a kérdésben. Így kormány-előterjesztést készítenek, az olaszok részéről pedig van nyitottság – mondta Révész Máriusz. Hozzáfűzte: a Grande Partenza megrendezése esetén pedig az elmúlt időszakban elvégzett nagyon sok munka – így például az útvonalak megtervezése – nem veszne kárba.

Én azt hiszem, hogy ha a turizmus fellendítésére fókuszálunk, és azt szeretnénk, hogy a turizmusban újra felfedeznék Magyarországot, akkor az mindenképp amellett szól, hogy a Giro-rajtot érdemes jövőre megrendezni Magyarországon” – mondta a kormánybiztos.

A 103. Giro d’Italia az eredeti tervek szerint május 9-én Budapesten rajtolt volna és az első három szakasznak adott volna otthont Magyarország. Az olasz körversenyt végül a pandémia hatására elhalasztották, így október 3-tól 25-ig tart majd. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet