Lesznek a nézőket érintő korlátozások az augusztus 29-én rajtoló Tour de Hongrie-n: a rajt- és célterületeken korlátozott létszámban, a szervezők által kijelölt távolságból, míg a szakaszokon az utak mentén maszk viselése mellett követhetik a szurkolók az országúti kerékpáros versenyt.

A Tour de Hongrie szervezői is fontosnak tartják, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a nézők és a versenyzők, ezért a versenyünkön néhány korlátozás bevezetésére kerül majd sor. Azokon a helyeken, ahol viszonylag kis területen nagyobb tömeg gyűlne össze, létszámkorláthoz kötjük majd a belépést, ez elsősorban az egyes szakaszok célterületeit és a díjátadók előtti területet érinti” – idézte a viadal honlapjának keddi beszámolója Eisenkrammer Károly főszervezőt.

A kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva – amely alapján augusztus 15. után sem tarthatnak Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket – megemlítette: nem szerveznek koncerteket vagy más színpadi rendezvényeket.

Nem lesz azonban korlátozás a verseny útvonalán, vagyis például a hegyi szakaszokon a verseny útvonala megközelíthető lesz a szurkolók számára. Elvárás azonban a szurkolók felé, hogy a mezőny elhaladásakor kellő távolságot tartsanak a sportolóktól, és minden szurkoló viseljen maszkot, amikor a mezőny közelében tartózkodik. A szakaszok előtt és után nem lesz lehetőség aláírások begyűjtésére a sportolóktól, és a közös fotók sem tudnak most elkészülni” – fejtette ki Eisenkrammer Károly. Kitért rá: a maszk viselése kötelező lesz minden szervező részére is, akik kapcsolatba kerülhetnek a versenyzőkkel, csapattagokkal.

A 41. Tour de Hongrie-ra augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. Ez lesz a viadal történetének legerősebb mezőnye, a világelitet jelentő World Tour-csapatok közül öt, míg a WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül nyolc áll majd rajthoz az öt szakaszból álló, 826 kilométer össztávú magyar körversenyen.

A Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Címlapfotó: tdh.hu

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet