Csütörtök délelőtt végre megérkeztek az első hivatalos információk az idei Olasz körverseny útvonalával kapcsolatban, az Nagy Rajt bejelentésével az első három szakaszra derült fény. Budapest a járvány miatt idén sem kap szerepet, helyette Torinóból, egy 9 kilométeres egyenkéntivel startol majd a mezőny.

Sajnos régóta várható volt, hogy a tavaly a koronavírus járvány hatására elmaradt/elhalasztott budapesti Giro-rajtot a továbbra is fennálló vírushelyzet miatt nem idén fogják pótolni, ez pedig csütörtök délelőtt hivatalossá is vált. Hosszas várakozás után bejelentették ugyanis az idei Nagy Rajt helyszínét a szervezők, az első három szakasznak pedig Olaszország Piemonte régiója ad majd helyet.

Hirdetés

Az első etap az utóbbi években megszokott módon egy egyenkénti időfutam lesz, Torinó belvárosában teljesítenek majd 9 kilométert a versenyzők. A következő napokon két hosszabb, de nem vészesnek kinéző szakasz vár majd a mezőnyre a régióban, mielőtt vélhetően dél felé indulna tovább a verseny.

A teljes útvonalra – benne a pletykák alapján a visszatérő Zoncolannal és egy újabb milánói zárással – jövő hét csütörtökön derül fény, a bemutatóról természetesen a Flowcycle oldalán is jelentkezünk majd beszámolóval.

Címlapfotó: RCS Sport

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nincs még közzétéve a 2021 szakaszok térképei csak a szintrajz,jó lenne a szakaszonkénti térkép is.Elmegyünk a girora évekóta de úgy tudjuk legjobban megtervezni az utat,ha látjuk hol merre megy pontosan az út mert lakóautóval rizikó ugye ez csak nem személyautó ha esetleg nemfér át a lakóautó akkor nagy baj van.nem találoma giro honlapján sem ha lesz jólenne ha közzétennék.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet