Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója csak komoly biztonsági előírások betartásával enged nézőket a versenyzők és a csapatok közelébe.

Hirdetés

Prudhomme a francia Nice-Matinnek azt nyilatkozta, hogy a Covid-jellegű biztonsági protokoll próbája a Dauphinén volt, vagyis az ott tapasztalt óvintézkedések lesznek érvényesek a Tour de France-ra is. A szervezők erre készítettek egy könnyen érthető ábrát is.

  • 2 méter a versenyzőktől
  • 0 autogram
  • 2 dologra ügyeljünk: a kézfertőtlenítő és a maszk használatára
  • 0 szelfi

A rajt- és célállomásokon elzárják a csapatbuszok területét, és más korlátozásokra is kell számítani. Az utak mentén, a nagyobb hegyeken szintén figyelik majd a távolságtartást és a maszkviselést, és a szervezők mind a közel 3500 kilométeren erre kérik majd a szurkolókat. Korábban a Francia Körversennyel egyidőben startoló Tour de Hongrie szervezői is ugyanilyen korlátozások mellett döntöttek.

Lesznek nézők a Tour de Hongrie-n, de csak maszkban

Címlapfotó: ASO/Alex BROADWAY

Hirdetés
VIACyclingnews
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet