Még mindig az olcsó trekking a legjobb kezdő kerékpár?

Maraton országúti vázgeometriák, gravel bike-ok, bikepackingre előkészített bringák – csak néhány az elmúlt évek új kategóriáiból, amelyek mind valahogy a teljesítményorientált kerékpározást akarják ötvözni a túrázással. Elméletben jól is hangzik, hogy egy szép, sportos bringával váltsuk ki az összes kerékpáros igényünket, de a hazai utak állapota és a hétköznapi igények még mindig könnyen terelhetnek minket egy jó trekking felé. És itt jön képbe a Neuzer Ravenna.

Hirdetés

Ritkán szoktam ilyet csinálni, de most úgy adta ki, hogy a frissen átvett bringát rögtön egy hosszabb túrával avattam fel. Illetve, lényegében csak hazatekertem, arról már nem tehetek, hogy az élet úgy adta, hogy ez a hazatekerés rögtön 40 km-t jelentett. Meg úgyis rég jártam a Budapest-Szob kerékpárúton, nem ártott némi memóriafrissítés.

Szóval a bringa egy aluvázas Neuzer Ravenna 100-as. Klasszik trekking, mondhatnánk, nem sok látnivaló akad itt, de azért ha jobban megnézzük, fel lehet fedezni az esztergomi gyártó igyekezetét. A sötétszürke matt festés némi bordó betéttel például elég szokatlan párosítás egy férfi kerékpártól, de nemtől függetlenül mindenki azt mondta, hogy jól néz ki. Ráadásul a márka marketingese, Szabolcs később elárulta, hogy ez is tudatos: a női fehér-bordó változatnak szerettek volna párt állítani. A felső csövet a nyeregvázcsőnél kicsit meghajlították, amitől talán egy kicsit kényelmesebb átlépni a vázat és nem mellesleg egy kicsit eltér az átlagtól a megjelenés. A lapított alsó cső szintén hozzátesz kicsit az egyedibb dizájnhoz, ami ebben a kategóriában azért nem gyakori.

Felszereltség tekintetében a Ravenna bőven hozza a kötelezőt a kategóriában. Elöl-hátul sárvédő, 25 kilóig terhelhető csomagtartó és teljes KRESZ-kompatibilitás (lámpák mellett prizmák és csengő is van rajta). A lámpák energiaforrását a Shimano Nexus agydinamó adja. Környezetterhelés és kiszámíthatóság szempontjából valószínűleg ez a megoldás egy jó kompromisszum, viszont a súlyt cipelnünk kell az idők végezetéig.

Agydinamó az első kerékben

Súlyból egyébként sincs hiány, a Neuzer Ravenna 100-as ebben a konfigurációjában 17 kilót nyom. Ez csak a sportbringák egyszámjegyű értékeihez szokott kerékpárosoknak kirívó érték, a kategóriában teljesen átlagos, főleg, hogy a célközönség nem feltétlenül nádszál karcsú emberekből áll és általában véve is szempont a terhelhetőség. A kezdő bringások örülni fognak a trekkingek nyújtotta egyenes ülőpozíciónak is, ami bevallom engem is kellemes nosztalgiával töltött el. Nincs jobb egy igazán sportos bringánál, de időnként jó dolog visszaülni egy trekkingre is, hogy újra átélje az ember, milyen a kerékpározás eredeti, natúr élménye. Egyenes hát, kis túlzással vízszintes karok, és irány a Duna-menti kerékpárút, a sebesség mindegy.

Ilyen átszellemüléssel már könnyű felismerni a trekkingek másik kritikus pontját – a hajtást. A 3×7 sebességes Shimano Tourney egyértelműen a japán alkatrészgyártó alsóbb polcairól származik, de így, új korában zokszó nélkül teszi a dolgát, ahogy kell, és az áttételekkel sem vacakoltak. Elöl 28-as a legkisebb, hátul szintén 28-as a legnagyobb lánckerék, így ha egy kezdőnek tartunk egy váltó-gyorstalpalót, akkor az igazán durva emelkedők kivételével bárhol fel fog tudni tekerni vele. Én kipróbáltam egy rövid 10 %-oson is, és vicces élmény gyenge gyalogtempóban, de lényegében különösebb megerőltetés nélkül feltekerni vele. A kiállva tekerés nem az erőssége (kategóriából adódóan egyszerűen túl sok minden tud csavarodni rajta), de abszolút vállalható a Ravenna általános merevsége.

Az igazi trekking-élményhez inkább jobb a komfort-vonalon maradni, és némi csillapítást tényleg nyújt a Suntour NEX teleszkóp is, de például a kormánystucni dőlésszöge sajnos nem állítható (ez már a drágább 200-as specifikáció sajátja). Egy kerékpárnyereg megítélése erősen felhasználó- és beállításfüggő, de a 40+ kilométeres távon, nehéz hátizsákkal nekem a Selle Royal Rio nyergek felértek egy kínzással, tíz-húsz kilométeres távon viszont tökre rendben volt. Az Alhonga V-fékekkel a nálam töltött több hetes tesztperiódus alatt is meg voltam elégedve, szóval nincs baj a kínai alkatrésszel, ha jól működik.

A Neuzer Ravenna 100-as ügyes dizájnjával okosan összeválasztott alkatrészeivel kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik alkalmi bringatúrákra keresnek egy egyszerű, mégis elfogadható minőségű kerékpárt. A 134 900 forintos ár ennek megfelelően egészen baráti, és jó dolog, hogy már azonnal forgalomba lehet menni vele, a kötelező KRESZ-tartozékokon kívül a csomagtartó és a sárvédő felszerelésével sem kell vacakolni. Ha tényleg csak távolról szemlélném a bringázást, lehet, hogy a Ravenna 50-est sem zárnám ki, aminek ugyan kicsit konvencionálisabb a váza, de az első teleszkóp és az agydinamó hiánya miatt valószínűleg kicsit merevebb, könnyebb gépnek érződik. Egy biztos: A Ravenna ismét ráébresztett, hogy egy normálisan összerakott trekking bringa még mindig a kerékpározás egyik legjobb kapudrogja.

Neuzer Ravenna 100 adatlap:

Méret: 19, 21
Váz: AL6061 ALU HÚZOTT/BUTTED
Villa: SUNTOUR CR-8V 28″
Első fék: ALHONGA V
Hátsó fék: ALHONGA V
Hajtómű: PROWHEEL MY-641 28/38/48T
Első váltó: SHIMANO TY500 3 SPD
Hátsó váltó: SHIMANO TY500 7 SPD
Váltókar: SHIMANO EF500 3X7 SPD
Első agy: SHIMANO AGYDINAMÓ/HUB DYNAMO 36H
Hátsó agy: ASSESS ALU 36H
Felnik: MACH1 ER-10 28” DUPLAFALÚ/DOUBLE WALL
Köpeny: KENDA K197 700X42C
Extrák: ÁLLÓFÉNYES VILÁGÍTÁS, SÁRVÉDŐ, CSOMAGTARTÓ/LIGHTING W STANDLIGHT, csomagtartó

Hirdetés
Összegzés
Értékelés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!
meg-mindig-az-olcso-trekking-a-legjobb-kezdo-kerekparAz átlagosnál egy fokkal jobb trekking kerékpár, ami kezdőknek ideális választás. A súlyon faragnék kicsit és nyeregből választanék egy másikat.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet