A Magyar Kerékpárosklub több egyirányú utca kétirányú biciklis megnyitását és új kerékpártámaszok kihelyezését javasolta Budapest V. kerületében.

A Magyar Kerékpárosklub kollégiái Szentgyörgyvölgyi Péterrel, az V. kerület polgármesterével és munkatársaival tanácskozott a körzet kerékpáros helyzetéről. A megbeszélésén a jövőbeni felújítások (Podmaniczky tér, avagy az Arany János utcai metrómegálló körüli tér, Vadász utca) kapcsán esett szó a város kerékpáros forgalmának javításáról.

Hirdetés

A Magyar Kerékpárosklub tagjai javasolták a Hercegprímás utca, az Irányi utca, a Reáltanoda utca, a Szalay utca, és a Szerb utca kétirányú megnyitását. Az V. kerületben az elmúlt időkben több egyirányú utcát is átalakítottak már kétirányúvá. A Magyar Kerékpárosklub elmondása szerint ezáltal átjárhatóbbá válnak az utcák, valamint az úti célok is könnyebben elérhetőek.

„Bebizonyosodott az is, hogy biztonságos megoldásról van szó, hiszen a közlekedők egymással szemben közlekedve látják egymást.” – jegyzik meg beszámolójukban.

A Magyar Kerékpárosklub a következő helyeken javasolta új kerékpártámaszok kihelyezését:

  • Kálvin tér (Kecskeméti u.-Királyi P. u. között), járdán: 2×6 db
  • Királyi Pál utca-Vámház körút sarok: 6+4 db
  • Veres Pálné utca 38.: 6 db (csere)
  • Károly körút 26., pavilon és telefonfülke között: 4 db
  • Károly körút 6., két fa között (Humana előtt): 6 db
  • Ferenciek tere 11., OTP előtt: 6 db
  • Ferenciek tere 2. bejárat előtt: 6 db
  • Szent István tér, Hercegprímás utca (mindkét sarok): 2×6 db
  • Sas utca-Zrínyi utca sarok, járdán: 4 db
  • Hercegprímás utca 13., járdán: 6 db
  • Fővám tér, Burger King előtt: 6 db
  • Honvéd utca-Báthory utca sarok: 6 db
  • Akadémia u.-Vigyázó F. u. sarok: 6 db
  • Szent István krt.-Szemere utca sarok (járdán): 4 db
  • Szent István krt.-Falk Miksa utca sarok (járdán): 6 db
  • Városház utca-Pilvax köz (gyalogos-kerékpáros zónában): 6
  • Eötvös tér (korzó elején): 6 db
  • Nádor utca-Vigyázó Ferenc utca sarok (úttesten): 4  db
  • Deák Ferenc tér, evangélikus templomnál: 6
  • Báthori u.-Szemere utca sarok, forgalomtól elzárt terület: 6
  • Városház utca, főpolgármesteri hivatal: 4 db
  • Falk Miksa utca-Balaton utca, forgalomtól elzárt terület: 4 db
  • Falk Miksa utca-Markó utca, forgalomtól elzárt terület: 4 db

Címlapfotó: BKK

Hirdetés
VIAMagyar Kerékpárosklub

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet