Ugyan vannak, akik már áttértek a görgős edzésekre, de a bevállalósabbaknak azért izgalmas kinti kalandok jutnak még a Flowcycle Strava csoportjában.
Őszi erdőlátogatás lángossal
Bendegúzt nem tántorítja el a hűvösebbre fordult időjárás, élvezi a kerékpározást. Albertfalváról indulva szemügyre vette kicsit a budai traileket, hogy begyűjtsön közel 1000 méter szintet. Természetesen az erdőlátogatás mellett a Normafás lángosozás sem maradhatott ki – kötelező bringás programként.
A csúcson a nap is kisüt
Attila a Naszály csúcsát célozta meg, hogy kicsit kitörjön a szürke ködös időjárásból. Az ötlet bevált, sikerült a köd fölé kerülni és élvezni kicsit a kilátást. A ködkerülő ride 37 kilométeres volt és 530 méter szint is járt hozzá – na meg persze a jól megérdemelt kilátás! ?

A túszul ejtett telefonfülke
Péter egy lassú tempós edzésre indult Diósdról Biatorbágy és Herceghalom irányába. A táv így 76 kilométer lett és 576 méter szintkülönbség volt benne némi kerülővel. Ami viszont nem mindennapos élmény, az egy túszul ejtett telefonfülke, melyet útközben pillantott meg. Valaki ugyanis úgy gondolta, hogy a kertjében lesz a legjobb helye a jobb napokat látott fülkének..

A végén állva tekerős ride
Béla a Gyömrő-Dunakeszi vonalon taposta a pedálokat jóleősen több, mint 100 kilométeren keresztül. Szép százas, jöttek is a PR-ok és a váratlan fordulat, ugyanis neki a nyerge adta meg magát. Így szegény az utolsó kilométereket kénytelen volt állva letekerni.

Kilátógyűjtő túra
Attila és Gábor a kilátókat, kilátópontokat gyűjtötte egy csokorba pilisi túrájukon. No persze egy ilyen úton a szintek is gyűlnek, nem csak a kilátók – ebből közel 1500 méter jött össze a srácoknak. Nekik szerencséjük volt az időjárással is, szép napos időben gyönyörködhettek a magasból az őszi pilisi tájban.

Címlapfotó: Attila Demeter / Strava
Várjuk továbbra is élményeiteket a Flowcycle Strava csoportjában!