Victor Campenaerts (Lotto Soudal) hosszú felkészülési időszak után sikeres csúcsdöntést hajtott végre Mexikóban. Az időfutam Európa bajnok négyéves rekordot küldött nyugdíjba.

Hirdetés

Az egyórás világrekorddal kapcsolatos szabályokat 2014-ben változtatták meg, azóta új erőt kapott a szám, többen is sikerrel döntötték meg a korábbi rekordot. A sikeres rekorddöntögetésnek Bradley Wiggins (a 2012-es Tour de France győztese, többszörös olimpiai és világbajnok) vetett véget egy időre 2015-ben, a brit 54,526 kilométert tekert egy óra alatt, ami jó pár évig megdönthetetlen időnek tűnt.

A regnáló időfutam Európa bajnok Victor Campenaerts februárban jelentette be, hogy 2019 áprilisában magaslaton, a mexikói Aguascalientes-ben található velodromban tesz kísérletet az egyórás csúcs megdöntésére. A belga komolyan készült, ráadásul esélyeit növelte, hogy Wiggins nem használta ki a magaslati pálya előnyeit, ő anno még Londonban futotta a rekordját.

Campenaerts Wigginshez képest viszonylag óvatosan kezdett, de nagyjából a nyolcadik kilométertől átvette a vezetést és körülbelül a táv feléig nőtt az átlaga. Látszott a gondos felkészülés, a belga folyamatosan 16,2-3-as köröket futott a 250 méteres pályán és egyetlen egyszer sem állt ki a nyeregből.

Ahogy az ilyen rekorddöntéseknél lenni szokott, Campenaerts-nél is 2/3 távnál jött el az első krízis. Addig 55,158 km/h volt a csúcs, innentől inkább a 16,4-es körök váltak általánossá. Campenaerts az utolsó tíz percre még összeszedte magát, így végül sikerült igen komolyan odavernie a csúcsnak. Az egyórás kerékpározás új rekordja: 55,089 km.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet