Az év utolsó hetében érezhetően nagyobb volt az aktivitás, 21-en döntöttünk úgy, hogy aktívan pihenéssel töltjük ki a bejglimámort. Termeltetek is szép számmal anyagot. Lássuk!

Hirdetés

Gerivel a hurrikánban 2

Pápai Ádám (akit idéntől majd DKSI mezben keressünk) látszólag az ünnepekre se nagyon vett vissza. Huszonnegyedikén egy laza 145 kilométeres kört ment a karácsonyi szélben. Bő négy és fél óra sportfoglalkozás a Pest megyei dombok között talán nem csak a karácsonyi menü ledolgozására volt elég.

Fotó: Tóth Kati – Strava

Persze vannak, akik megelégedtek egy könnyedebb gurulással. Kati a budakalászi jászolt látogatta meg.

Fotó: Kormos Csaba – Strava

Csaba pedig a bélapátfalvai Bél-kőre látogatott fel. Karácsony első napján 800 méter fölé merészkedni nem semmi, de a látványért biztosan megérte. Érdemes a többi képet is megnézni itt.

Az extremitásoknak azonban itt nincs vége. Zsolt 80 kilométeres bringázással ünnepelte a Karácsonyt Gyúró és Budapest között, ami még talán nem is lenne olyan durva, de mindezt egy 24 órás szolgálat után tette, így kevesebb mint két óra alvással a tarsolyában vágott neki a távnak. Respect, de azért reméljük később a megérdemelt pihenés se maradt el!

Rakétabázis a Bükk alatt

Fotó: Csajbók Tamás – Strava

Tamás Karácsony második napján eredt útnak, és amit először csak egy érdekes emelkedőnek tartott (2 km, átlagban 3% de vannak 10%-os részei is), arról később kiderült, hogy korábban egy rakétabázis volt. A helyet az Égés-tetőn találjátok Bogács és Cserépfalu között.

Kell a változatosság

Fotó: Vorgonics Máté – Strava

A téli monton kilométerfalásba könnyen bele lehet unni, ezért sokan kihasználták az alkalmat egy kis gravel bike-olásra. Így tett Máté is, aki Érd Parkváros sarasabb részein találta meg a számítását. Ehhez nem is kell feltétlenül monti, elég egy mélyebben barázdált gumi, és/vagy egy cyclo-cross bringa.

Fotó: Németh Géza – Strava

Mások inkább ha tehetik, ki sem merészkednek ebben az időben. Szerencsére ma már a görgőzés se feltétlenül olyan unalmas, mint hajdanán, amit Géza több alkalommal is kihasznált. A Zwiftnek köszönhetően többször is járt Watopiában, amit szerencsére részletesen dokumentált is 🙂

Szilveszteri különkiadás

Fotó: József Antal – Strava

Sokan búcsúztatták 2017-et két keréken. Fél tucat nyilvános program közül választhattatok a naptárunkból, de számos egyéni kezdeményezés is volt az országban. Ilyen eseményen volt Anti is, Csorna mellett láthatóan egész sokan összegyűltek egy kis évvégi koccintással egybekötött gurulásra.


Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz Strava csoportunkba!

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet