Közel háromszázezer forintba (1000 dollárba) kerül a Specialized legújabb bringája, a Hotwalk. Ez még önmagában nem is lenne annyira különleges dolog az amerikai gyártótól, azonban a Hotwalk kifejezetten a legkisebbeknek készült.

Hirdetés

Az apró bringát 18 hónapostól 4 éves korig ajánlják, és a borsos árnak szemmel látható okai vannak: karbonból készítettek minden létező alkatrészt. Karbon a váz, a kerekek és a kormány is. Így sikerült elérni, hogy az egész kisbringa súlya mindössze 2,1 kilogramm.

Ha azt gondolod, hogy mindez csak egy elkésett április 1-jei poén akkor tévedsz. Aki hajlandó a sima Hotwalkhoz képest 250 ezer forintos felárat kifizetni, az megadhatja csemetéjének a futóbringák futóbringáját, ugyanis a Specialized bárki számára megvásárolhatóvá tette a Hotwalk Carbont, már a webshopból is elérhető.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet