Ha ezt a cikket olvasod, nagy valószínűséggel tudsz bringázni. Sőt, nagy eséllyel van saját bringád is. Minden bizonnyal a kerékpározás lehetősége elérhető közelségben volt számodra akár gyermekkorodban, akár felnőttként kezdted el. Ám képzeld el, hogy szülőhelyed környékén nemhogy kerékpárút nincs, de működőképes kerékpár sem. Vagy azt, hogy vallási vagy egyéb okokból meg van számodra tiltva a kerékpározás. Világszerte több millió ember nő fel úgy, hogy esélye sem volt bringázni, ám a körülményei változásával egyik napról a másikra olyan környezetben találja magát, hogy rádöbben, bringa nélkül aligha fog tudni érvényesülni.

A kerékpáros oktatások a világon újra népszerűségnek örvendenek, bringaiskolák és kerékpáros oktatások ezrei léteznek tucatnyi országban. A 2000-es évektől egyre több város és városlakó dönt úgy, hogy az állandósult dugók, szmog és stressz helyett az egészséges, környezetbarát és örömteli módját választják a közlekedésnek. A kerékpáros képzésekről általában korábbi cikkünkben írtunk már, ezúttal a bringaoktatások szociális aspektusait mutatjuk be.

Kerékpározni mindenki tud – vagy mégsem?

Szegény embert még a rossz infrastruktúra is húzza

A második világháború előtt a társadalom alsóbb rétegének fő közlekedési módja a kerékpár volt, akár Nyugat-Európáról, akár Magyarországról, akár nagyvárosról, akár falvakról legyen szó. Az ipari fejlődés és gazdasági növekedés azonban az ’50-es, ’60-as évektől egyre szélesebb társadalmi csoport számára tette elérhetővé az autókat, s az akkori gépjárművekbe vetett hit a települések arculatán is nyomot hagyott: autópályák szelték át a nagyvárosokat, több sávos körgyűrűk határolták el a nagyvárosokat az elővárosaiktól, a vidéki falvakat autóutakkal kötötték össze, ahonnan száműzték a kerékpárokat.

Kép forrása: Fortepan

Az utóbbi évtizedek városfejlesztései, a nagyvárosok kerékpárosbaráttá tétele is csak nehezen küzd meg ezzel az épített örökséggel: a bringás infrastruktúrák, 30-as övezetek és egyéb kerékpározást elősegítő változtatások elsősorban a belvárosi területeket érintik – érthető módon, hiszen általában ezek a gépjárműforgalom által leginkább terhelt városrészek. Ám a kevésbé tehetős rétegek éppenhogy a külső részeken, a városmagon kívül laknak, ahol nemcsak a nagyobb távolságok nehezítik meg a bringás közlekedést, hanem sok esetben a nagy forgalmú utak, bringával csak kerülőutakon keresztül megközelíthető területek ijesztik el a kerékpározástól az embereket. Így éppen azok nem tudnak bringára ülni, akik számára a legolcsóbb közlekedési mód nélkülözhetetlen lenne. Vidéken és kisebb településeken sem jobb a helyzet: a falvakban lakó, szociálisan és anyagilag is kirekesztett rétegek munkalehetőségei jelentősen javulnának, ha lakóhelyükről biztonságosan és kényelmesen tudnának eljutni kerékpárral a környező településekre vagy a legközelebbi városig. A szegényebb területeken élőknek ráadásul olyan akadályokkal is meg kell küzdeni, mint a kerékpár biztonságos tárolása vagy a lopások elleni fokozott védelem.

Parkolási etikett bringásoknak

Allah és a bicikli

Nyugat-Európában, illetve a főbb migrációs célországokban (Skandinávia, Ausztrália és Új-Zéland, USA) tucatnyi felnőtteknek szóló kerékpáros képzés létezik, csak Franciaországban 120 bringaiskola van. Ezekben az országokban a bevándorlók között óriási számban vannak olyanok, akik nem tudnak kerékpározni (egy svéd felmérés szerint minden harmadik bevándorló ilyen), javarészt nők. Ők vagy olyan országból érkeztek, ahol a kerékpáros közlekedés szinte nem létezett vagy pedig vallásuk vagy családjuk tiltotta a kerékpározást.

A szaúd-arábiai nők számára engedélyezték a kerékpározást

Hollandiában évente kb. 6000 bevándorló nő tanul bringázni. A ghánai születésű Agartha Frimpong, azaz Mama Agatha, 10 éve kezdett bringázni tanítani felnőtteket délkelet-Amszterdamban, azóta több mint 1500 nő számára mutatta meg a szabadság kétkerekű formáját. Egy bevándorló családban, ha van is autó, azt minden bizonnyal a férj/férfi használja – így a kerékpár a nők számára a független közlekedési módot is jelenti.  A nők bringa nélkül legfeljebb sétatávolságra juthatnak a mindennapokban, bringával azonban messzebb lévő munkahelyekre vagy éppen nyelvtanfolyamokra is eljárhatnak, miközben nem költik pénzüket tömegközlekedésre.

Mama Agatha nyári tanfolyamai 12 héten keresztül tartanak, ez alatt az idő alatt a résztvevők szociális kapcsolatai is javulnak: a kerékpározáson kívül információkat és tapasztalatokat cserélhetnek munkalehetőségekről, hivatali vagy iskolai ügyekről stb. Gyakori, hogy az adott ország nyelvén szinte alig beszélő résztvevők a kurzus során nyelvileg is fejlődnek, és az is természetes, hogy a képzéseken résztvevők kénytelenek túllépni a kulturális különbségeiken (hordhat-e nadrágot egy nő, beszélgethet-e más bringásokkal út közben stb.). A kerékpáros oktatások tehát a szociális és kulturális integráció fontos részei, de előnyei az egyén személyiségfejlődésében is mérhetők: egy idegen országban, a nyelvileg, gazdaságilag és kulturálisan is izolált emberek önbizalmát hihetetlen mértékben növeli, ha megtanulnak kerékpározni. Olyan sikerélmény, mely során nemcsak hasznos tudáshoz juthat, de az élet más kihívásaival is nagyobb magabiztossággal küzdhet meg.

Hal helyett hálót adni

Magyarországon sem a migráció mértéke, sem pedig az azzal összefüggésbe hozható kulturális különbségek nem mérhetők a fenti országokban tapasztalhatókhoz. Ám a kerékpáros képzések szociális és gazdasági integrációban betöltött szerepe itthon is számottevő lehet(ne). Különböző életkorban más és más pozitív hatása lehet, ha valaki megtanul kerékpározni: fiatal korban fontos szociális csoportalkotó szerepe lehet a kerékpározásnak; kisgyermekes szülők számára nagyobb szabadságot, több időt és kevesebb kiadást jelenthet; a nyugdíjas korúak számára az idős korban gyakori elszigetelődést előzheti meg például egy bringaklub vagy alkalmi bringatúrák és programok.

Ki mondta, hogy a kerékpározás csak a fiataloknak való?

A társadalom perifériájára szorult rétegek számára nemcsak eszköz, de visszaút is lehet akár a munka világába: egy munkalehetőség híjában lévő faluból fél órás vagy órás tekeréssel fél tucat településre is elérhet valaki hatékonyan és biztonságban egy elvégzett bringás képzést követően. Itt megemlíthetnénk RideKálmán adománybringa-programját is, ami számos rászorultnak eljuttatott bringával igyekszik ténylegesen új lehetőségekhez juttatni a nehezebb helyzetben lévőket. Vagy gondoljunk csak a határokon belüli vagy környező országokból ide érkező lakosságra: kisvárosból, községekből nagyvárosba költöző egyetemistákra vagy a jobban fizető állások miatt pl. a fővárosba költöző emberekre. Lehet, hogy szülőhelyükön bringáztak, de bátorítás kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is bringára pattanjanak. Diákként, saját egzisztenciát megteremteni próbáló fiatalként az új lehetőségeket és szinte költségmentes közlekedést jelentő kerékpározni tudás kulcsfontosságú lehet. Ezekkel a képzésekkel pedig hosszabb távon mindenki nyer: az így megszerzett munkából befolyó jövedelmek, a kerékpárok karbantartására fordított összegek, a kerékpározással megspórolt forintok előbb-utóbb megjelennek a gazdaságban is.

Ahhoz hogy magabiztos bringás legyen belőled, be kell menned a darálóba

A kerékpáros képzések tehát sokkal többről szólnak, mint pusztán a kerékpározásról. Hatásuk az egyén, a közösség, a társadalom életére jóval nagyobb, mint amire elsőként gondolnánk, hosszabb távon és nagyobb hatókörben járulnak hozzá éppen a legrosszabb helyzetben lévők fejlődéséhez: „Adj halat az éhezőnek és aznap megmented a haláltól. Tanítsd meg őt halászni: örök életére jóllakott lesz, sem ő, sem családja nem szenved majd hiányt.

2 hozzászólás

  1. Ennyi bullshitet rég olvastam! A kerékpározással NEM lehet munkát szerezni! Esélyed sincs! A kerékpározás drága luxushóbort jelenleg! Mivel pl nálunk kelet magyarországon ha különböző külső van a brinyón azért is büntetnek stb… és sok kispénzű ember nem tud jó kerékpárt vásárolni!

    • Nyugat-Magyarországon meg éppen elszigetelik a településeket az egyszámjegyű utak mellé/helyett felhúzott gyorsforgalmi utakkal/autópályákkal (pl. 8-as út Herend-Veszprém között), alternatív útvonal nincs.
      A 7-es úton a mai napig tilos bringázni, pedig vele párhuzamosan ott az M7 az autóknak, de nincs másik út a bringásoknak (a kapualjakban vezetett áttáblázott felpúposodó, töredezett járda nem az, csak papíron). Ugyanez a 71-esen, pedig ott sincs megfelelő út a kerékpárral közlekedőknek – igen, ilyen is van, nem csak nézelődő turista, aki ráér letekerni a partig meg vissza 4-5 km-enként.
      Még hosszan sorolhatnám, pedig azt még nem is vettem bele, hogy bringatúrázóként sem szeretek minden kis istenhátamögötti településen jobbra-balra cikkcakkban tekerni, mert az adott 500 méteren bringatilos van a választási “bringaút” miatt. Ez helyben lehet, hogy még jó is, de egy 200+ km-es tekerésen nem fogok ilyesmivel bohóckodni.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet