A klímaváltozás és a környezettudatos gondolkodás korunk két legfelkapottabb témái közé tartozik. Ha a folyamatok abban a mederben haladnak tovább, ahogyan ma a kutatók nagy része látja, országok kerülhetnek víz alá, másutt pedig egyre súlyosabb ivóvízhiány léphet fel. Csökkenhet a lakható terület mennyisége, így akkora népvándorlás indulhat el, amihez képest semmiség az, amit a szír polgárháború (is) okozott. Vitathatatlan, hogy óriási kihívásokkal kell megküzdenünk és a gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan elv képviselőjeként én is igyekszem odafigyelni arra, hogy a lehető legkevesebbet pazaroljak, ártsak a bolygónak. De ez kevés. Mennyire kevés? Minden kevés? Beszéljünk a klímaszorongásról!

Úgy érzem, hogy sosem tartoztam az igazán nagy fogyasztók közé. Simán kibírok egy hetet hús nélkül, pár éve eladtam a saját autómat, próbálok szelektíven szemetet gyűjteni, kerülöm a felesleges tárgyak vásárlását és igyekszem az utazásaim során (a bringa mellett) a kötöttpályás közlekedést választani. De mindez nem elég, mert múltkor a boltban téptem egy zacskót a paradicsomnak és szarul éreztem magam miatta.

Tudom, hogy nem kell Indiába menni azért, hogy óriási szeméthegyeket lássunk és bár itthon viszonylag elfogadható módon termelnek égetéssel energiát a szemétből, jobb a békesség, próbálok minél kevésbé hozzájárulni a hulladékhegyek épüléséhez. Azóta láttam, hogy a Spar elkezdett poliészter szatyrokat árulni, repkedtek is a lájkok, és ez jó példa arra, hogy sajnos a zöld gondolkodás is kezd lassan tömegtermékké, mémmé válni. A valódi megoldásokat gyakran látszatintézkedésekkel váltjuk fel.

A Spar poliészter szatyra

Mi a baj a poliészterrel? Ugyanaz, mint a legtöbb műanyaggal. Mikrorostok formájában kiválik a ruháinkból mosáskor (meg persze a zacskókból, meg bárminek a hasznosításából, amit használunk) így szennyezi a vizeinket. Mondhatnánk, semmi gond, ez csak műanyag, de sajnos olyan apró, hogy megeszik a planktonok, amiket a halak, amiket meg aztán…többek között mi is. Nyami! Ma már az is biztossá vált, hogy az ivóvizeink is teli vannak műanyaggal. Az Orb Media kutatása szerint világszerte 83% esélyünk van arra, hogy mikroműanyaggal szennyezett vizet igyunk.

És igen, a helyzet még sokkal rosszabb, ha újrahasznosított poliésztert használunk, ugyanis minden egyes újrahasznosítással egyre gyengébbek lesznek a mikroszálak, amik így nagyobb élvezettel válnak ki az anyagból és szennyeznek mindent. A legújabb kutatások szerint a mikrorostok nem csak mosáskor válnak ki az anyagokból, hanem a levegőben is terjednek. A poliészter 20-200 év alatt bomlik le és az egyik legnagyobb környezetszennyező, az olajipar terméke, vagyis ha így nézzük, a poliészter nehezíti a dekarbonizációt.

Mikroműanyag / Fotó: Oregon State University

Mielőtt azonban igazán pálcát törnék a Spar felett (és nem is rájuk akarom kihegyezni az írást), fontos megjegyezni: jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy a legjobb megoldásról van szó. A poliészter zsákok tartósak és kevés energia kell az előállításukhoz. Állítólag már 35 használat után környezetbarátabbak az ilyen szatyrok, mint a hagyományos nylonzacskók. Csak összehasonlításképp: a hirtelen felkapott és trendi pamutvászonszatyrokat a dán környezetvédelmi hivatal kutatása szerint 7100-szor kell újrahasználni ahhoz, hogy a teljes életciklusát tekintve hasonlóan terhelje a környezetet, mint egy átlagos nylon szatyor. Ha minden nap használjuk, az laza 19 évet jelent. Sok sikert hozzá!

Ez a szám itt is rosszabb az újrahasznosított változatnál: 21 ezer használat kell ahhoz, hogy nullán álljunk. És ez Dánia, rengeteg minden függ a gyártási technológiától és a hulladékkezeléstől. A poliészter tehát nem olyan ördögtől való dolog. A következő években viszont ki fog derülni, hogy a mikrorostok hosszú távon mennyire károsak az egészségünkre. Nem biztos, hogy várom az eredményeket…

Olyan kényelmes!

Ó, és akkor még nem beszéltünk a közlekedésről! Az egyik túraútvonal bejárásunk végén a budapesti Sasadi út emelkedőjén tekertünk fel, és töredelmesen bevallom, rohadtul örültem, hogy a domb tetején várt egy kölcsönautó, amivel este jóval gyorsabban és kényelmesebben hazaroboghattam, mint bármilyen tömegközlekedéssel. De azért itt is volt bűntudatom. Persze, sajnáltatni nem akarom magam, nem forgolódtam hosszú éjszakákon át a gondolattól, hogy az elsütögetett gázolajmolekulák miatt vajon hány jegesmedve halt meg, de…Tényleg, vajon hány halt meg emiatt? Egy se? Száz?

Nem akarok cinikus lenni, számomra nem kérdés, hogy komoly kihívás előtt állunk, ennek egyik folyományaként is jött létre a Flowcycle.

De mikor jön el az a pont, amikor azt mondhatjuk: elég kicsi az ökológiai lábnyomunk, most már elég zöldek vagyunk?

Kezdem kicsit azt érezni, hogy nagyjából sosem. Az emberi tevékenység sosem fog jót tenni a bolygónak, legalábbis a ma ismert szellemi és technológiai fejlettségi szint mellett biztosan nem.

Egyszóval: Magyarországon is egyre inkább a mainstream média részévé kezd válni a klímaváltozás elleni harc és a zöld gondolkodás, azonban néha úgy érzem, hogy az egyébként sem kicsi általános frusztrációnkra rátesznek egy jó nagy lapáttal. Ahelyett, hogy megoldásokat kínálnának, fenntartható, megvalósítható jövőt vizionálnának, inkább csak olyan végeláthatatlan bűntudatot dobnak rá az egyénekre, amikkel mi magunk nem tudunk megküzdeni.

Akkor kik fognak? A multinacionális cégek? Maximum addig, amíg anyagi érdekük fűződik hozzá. Ameddig a pusztító tevékenységük mellé kezelhető mennyiségű ellentábor kapcsolódik, nem fog semmi sem változni. A cégek egészen addig a pillanatig nem fogják igazán komolyan venni a környezetvédelmet, amíg vaskézzel rá nem kényszerítik erre a törvények. A kormányok pedig sajnos addig kiszolgálják a választóiknak munkahelyet adó cégeket, amíg igazán nagy nem lesz a baj.

Tudatos vásárlással, mérsékelt fogyasztással, aktív tenni akarással és a komfortszintünk csökkentésével mi is tehetünk azért, hogy egészségesebb környezetben éljünk, de magasabb, cég vagy globális szintű szemléletmódváltás nélkül meg leszünk lőve.

Érzelmi változás szükséges

Dr. Kőváry Zoltán pszichológus a klímaszorongásról tartott előadásában arról beszélt, hogy az előttünk álló problémákat ugyan ki lehet mutatni táblázatokban, de ahhoz, hogy megfelelő irányba induljunk el, szellemi jellegű változások szükségesek. Kőváry szerint kizárólag technikai megoldás nem lesz arra, hogy a mainál sokkal környezettudatosabb életmódra váltson át a Föld népe, érzelmileg újjá kell születnünk. Ez az újjászületés viszont még azoknak sem feltétlenül baj, akik jelenleg klímaszkeptikusak, vagy úgy gondolják, hogy a jelenlegi kényelmük feladása túl nagy veszteséggel járna.

A 21. században egyre korlátlanabbul fogyaszthatunk, gyakran olyan dolgokat és olyan mennyiségben, amikre nem biztos hogy szükségünk van. Emellett viszont a cselekvés szabadságát egyre jobban elveszítjük a politika autonomitása, önjárósága miatt. Nem határozhatjuk meg hogy kik vagyunk, mit csinálhatunk, de cserébe fogyaszthatunk.” – mondta a pszichológus. Kőváry szerint a klímaváltozásra adott pozitív reakció egy olyan lehetőség, amivel a túlfogyasztás és a pazarló életmód miatt elvesztett szabadságunkat visszanyerhetjük.

Ez az én eszmefuttatásom volt, de kíváncsi vagyok a tiédre is! Szólj hozzá, meséld el a te történetedet, vitázzunk, váltsuk meg a világot! Kommentelj itt, vagy a Facebookon!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet