A húsvét gyakran okoz fejtörést egy bringásnak, hiszen egybeesik a hétvégével, amikor pont lenne idő valami hosszabb karikára. Mit lehet ilyenkor tenni?

Húsvét helyett

Fotó: Bánfalvi György / Strava

A hét egyik sztárja a húsvéti locsolkodást helyettesítő bringázás volt. Gyuri ismét kiment egy – az ő dimenziójában – laza gurulgatásra: 325 kilométer jó részt Szlovákiában, 32 fölötti átlaggal. Egyszer már ki kellene találni valami jelzőt ezekre a menésekre 🙂

Hirdetés
Fotó: Magyar Emese / Strava

Emese sem várta meg otthon a locsolkodókat, helyette inkább húsvéti erősítést választott a szélben. Az ünnep azért így sem kerülte el, köszönhetően a kreatív installációknak, amik a 11-es út mentén várták őt.

I Bike Budapest

Fotó: Boros Ildikó / Strava

Körülbelül tízezren voltak az I Bike Budapesten, így nem csoda, hogy rengetegen tekertetek a lezárt városban Strava csoportunkból is. Szuper fotókat láthattok a Wartburg lámpás, négyszemélyes bringától, a bringaemeléseken át, a parlamenti pózolásokig. A felvonulás 2019-ben a bringás 12 pontért zajlott.

Egy szerencsétlen hét

Fotó: Lex . / Strava

Lex . bizonyára ismerős a Strava híradó olvasóinak, ezúttal azonban nem valami őrült hosszú menetéről számolunk be, hanem egy balul sikerült hétről. Sajnos kétszer is bukásba keveredett: egyszer egy szabálytalanul megforduló kisteherautót talált oldalba, pár nappal később pedig egy kátyú ütötte ki a kormányt a kezéből. Szerencsére a hírek szerint Lex . jól van és a bringa is nagyjából megúszta, de a két eset jól példázza, hogy időnként még a legtapasztaltabb bringás is pórul járhat.

Kemény vasárnapok

Fotó: Nádasi Ádám / Strava

Akadnak olyan élethelyzetek, amikor a hétvégi hosszú közös edzést egy bruttó négy kilométeres bringázás váltja fel, az élményfaktor azonban mégis lehet óriási. Ugyan nem tudjuk, hogy Ádám hogyan értékeli a családdal közös tekerést, de abban biztosak vagyunk, hogy a minőségi aktív kikapcsolódásnál nincs jobb családi program.

Címlapfotó: Seres Gábor / Strava


Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz az egyik legdinamikusabban növekvő Strava közösségéhez! Ide kattintva kiderítheted, hogyan növelheted az esélyeidet, hogy a következő híradóba téged is beválasszunk!

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet