2020-ban változik a német KRESZ, az egyik legnagyobb újítás biztonságosabb környezetet teremthet a kerékpárosoknak.

Hirdetés

2020. január 1-jétől Németországban előzéskor lakott területen belül minimum másfél, lakott területen kívül legalább két méter előzési oldaltávolságot kell hagyni kerékpáros előzésekor. Ezzel Németország Romániához és Franciországhoz csatlakozott, ahol már jó ideje szabályban rögzítik az előzési oldaltávolságot.

Az egész világon küzdenek a másfél méterért

A németek még tovább is mentek, ugyanis fél méterrel nagyobb oldaltávolságot követelnek meg a gépjárművezetőktől. Magyarországon többek között a Flowcycle hozta köztudatba a témát, amikor megírtuk, hogy Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója élesen szólt fel a kerékpárosok védelméért. Azóta számos cikk, kampány és ígéret hangzott el a témában, de egyelőre sajnos még nem sikerült törvénybe iktatni a biztonságos előzési oldaltávolságot. Reméljük, ezúttal nem az utolsók között ismerjük fel a gyengébb közlekedők védelmének fontosságát – ha most lépünk, még viszonylag innovatív lenne ezzel Magyarország.

Hirdetés
VIAMinimal Mass
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

7 hozzászólás

  1. 25éve bringázok évente 5-6 ezer kilométert megyek, mellette autózom is. Az autósok nagy része megtartja a szükséges oldaltávolságot, de van olyan , ami számomra érthetetlen, hogy hajnali 5-kor munkába menet a teljesen üres utcán a könyökömet súrolva húz mellettem el az autó miközben indexel mintha kerülne. Ilyenkor szándékosan ijesztget vagy vajon mi lehet a célja?

  2. Ehhez út is kéne b+, mert az nonszensz, hogy egy autózásra kialakított úton egy lényegesen lassabb bringást, ha a szembe forgalom nem engedi, lehetetlen szabályosan megelőzni.

  3. OK. ….de akkor a szeretve tisztelt bringás is a helyén tekerjen ne a sáv belső felében és ha már róluk esett szó akkor újévi kívánságként kérnénk tisztelettel őket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, használják a megkülönböztető fényvisszaverőket esetleg lámpákat, mellényeket. Az út kereszteződésekben járdáról-járdára ne tekerve közlekedjenek hanem szépen tolják át a pléhkecskéiket. Egyet már elcsaptam….kórházba került és még büntit is kapott + a bringája!!t. Ha pedig durvább lett volna akkor őt temetik engem felfüggesztve elítélnek. Kinek a jobb?

    • Kedves Pál.

      Tényleg előnyösebbnek tartod azt, hogy a kocsidban ülve elsőbbséget adva egy keresztben áthaladó kerékpárral rendelkező személynek, aki gyalogosként halad át 15-20 Másodperc alatt, mint azt, hogy dinamikusabban gurul el előtted?

      Mindezt úgy értsd, hogy kommunikáltok, és értitek egymás szándékát, és tisztelettel viseltettek egymás iránt. Nem az ezzel ellentétes viselkedésű esetet kéretik elképzelni a példában.

      A másik elvárás ami fontos dolog csak nehezen kivitelezhető mindenkor, hogy Budapesten az út jobb szélén sok esetben annyira lramortizalt az út, hogy néha muszáj hátra pillantás után az autós forgalmi sávba tekerve kikerülni.

      Èn futárkènt tekerek a városban és eddig jogtalan elégedetlenkedèssel nem találkoztam az autósok részéről felém.

      A hozzáállásom az, hogy első a biztonság, és az, hogy ne tartsak fel senkit. Sok szabály ez ellen van, így a fenti tapasztalat alapján maradok a sajátjaimnál.

  4. Konti Pál: a kért dolgokat kivétel nélkül megteszem. Minden pirosnál megállok, sáv szélén tekerek, nem járdázok, nem zebrázok, megvan minden kötelező tartozékom, meg sok nem kötelező is, rossz látási viszonyok között ki vagyok világítva, sisakban tekerek, zenét nem hallgatok bringázás közben. Amikor van, a kerékpárutat használom, ráadásul munkába menet kerülővel is megyek, hogy minél kevesebbet közutazzak. Sőt, jobbat mondok, még kerékpáros felelősségbiztosításom is van. Sőt 2: alkalmasint iskolásoknak tartok előadást a kerékpáros KRESZ-ről és a biztonságos bringázásról.
    Mégis naponta megpróbál valaki kivasalni, ledudál, integet, centiz. Akkor ezzel hogyan is vagyunk?

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet