Évek óta próbálok rájönni, hogy miért olyan olcsók a Bryton órák és az a helyzet, hogy most, hogy nálam is volt egy ilyen sem lettem sokkal okosabb. Tud mindent, amire szüksége lehet egy átlag bringásnak, sőt még egy kicsit annál is többet, még az üzemideje is jó…Hol a probléma?

Hirdetés

Az elmúlt 15 évben őrületesen nagyot fejlődött a kerékpárkomputerek piaca. A régi, egy kaptafára épülő gagyiságok a távolság és a sebesség kijelzésén kívül sokmindenre nem voltak alkalmasak – igaz, sokáig a bringásokat sem izgatta sokkal több minden ezeken az adatokon kívül.

Aztán ahogy fejlődött az adatelemzés a sportágban, egyre okosabbak és vezetéknélkülibbek lettek az órák. A tajvani Bryton még pont jókor, 2009-ben szállt be a piacra és hamar odapörkölt a nagy márkák orra alá. Egyszerű kialakításával és jó ár/érték arányával sok hobbi bringás kedvence lett a márka. Hozzám most az új Rider 320E érkezett, ami a harmadik legolcsóbb típus a Brytonnál, de a 39 ezer forintos fogyasztói árból már lehet sejteni, hogy elég okos készülékről van szó. GPS-e 5 műholdat lát, ANT+-on keresztül kommunikál bármilyen pulzusmérővel, pedálfordulatszám-mérővel és wattmérővel is. Barometrikus magasságmérője van, de mi magunk is kalibrálhatjuk a legpontosabb mérés érdekében. A telefonos alkalmazása még egy sor érdekes funkciót tud, de erről majd később.

A felszerelés pofonegyszerű (hol vannak már a szenzorokkal, vezetékekkel való szenvedések?), a konzolt egyetlen imbuszos csavar rögzíti, kapunk egy gumigyűrűt is, ha kell toldás a kormány és a tartó közé. A konzol kicsit balra kanyarodik, hogy tökéletesen középre állíthassuk, ahogy kell. Magát a komputert is egy egyszerű csavarással rögzíthetjük és jó hír, hogy semennyire nem mozog vagy zörög menet közben.

Maga a komputer egyszerű formavilágú, de mégis van annyira minőségi, hogy egy percig sem érezzük azt, hogy spóroltak a designrészlegnél. Szépen egy síkban van a kijelző (ami ráadásul nem is vetít árnyékot), sehol egy mocorgás vagy sorja. A képernyő egyébként még monokróm, de pont elég nagyméretű ahhoz, hogy akár nyolc adatot is megjelentethessünk rajta. A háttérvilágítást több fokozatban lehet állítani és általánosságban elég kontrasztos a megjelenése, hogy erdős környezetben is jól látható maradjon. Kezelés szempontjából négy gombra támaszkodhatunk és talán itt érhető tetten az olcsóság: két gomb a készülék hátulján kapott helyet, amiket – főleg menet közben – elég nehéz elérni. Igaz, a fontosabb gombok ott vannak az óra alján, így hozzá lehet azért szokni ehhez is.

Mielőtt nekiindultam volna az első útnak a Bryton Rider 320E-vel, megnéztem a telefonos appot is. Őszintén szólva nem számítottam túl sokra, és az első benyomásaim sem voltak túl jók, hiszen az alkalmazás kicsit ódivatú felhasználói felületet kapott. Hamar kiderült, hogy előítéleteim alaptalanok, hiszen az app egészen gördülékenyen működik és – ami talán a legfontosabb – pillanatok alatt párosodik a komputerrel (pedig én az ebből a szempontból problémás Huawei telefonnal próbálkoztam). Ha megvan a kapcsolat, gyorsan hozzáadhatjuk a külső eszközeinket, nekem a pulzusmérőmet várakozási idő nélkül, azonnal megtalálta, pedig ez például az Endomondóról egyáltalán nem mondható el.

Ha már itt tartunk, párosíthatjuk a készüléket Stravával és TrainingPeaksszel is, így ha hazaérünk és a telefonunkon van internetkapcsolat, szinte azonnal a kedvenc platformunkon landolhat az edzés, nekünk semmit nem kell csinálnunk, a Bryton intéz mindent. Ha még több szabad kezet adunk a komputernek, még az SMS-einkről, bejövő hívásainkról is küld értesítést az órára.

Nekem személy szerint nagyon tetszett, hogy az alkalmazáson belül grafikus felületen én állíthattam be, hogy a kijelzőn hol, micsoda és mekkora méretben jelenjen meg. Sőt, ha több elrendezés is megtetszett, többet is beállíthatunk, amit aztán az órán lévő gombbal lapozgathatunk, vagy beállíthatjuk, hogy magától lépkedjen a képernyők között. A Rider 320E valamilyen basic edzéstervezésre is képes, de tudjuk, hogy az igazán szakszerű fejlődéshez hús-vér edző kell. Viszont ahogy azt egy ilyen órától elvárjuk, beállíthatjuk a pulzuszónáinkat (összesen hetet) és kérhetjük, hogy szóljon, ha átléptünk egy bizonyos zónát.

Menet közben sem ért különösebb csalódás a Rider 320E-vel. Próbáltam országúton és fák között is, de az értékek elég reálisnak tűntek mindenhol. Egyedül erdőben fordult elő, hogy egyértelműen fals meredekséget írt a kijelző, de ilyet is csak egyszer láttam. Az üzemidőre sem lesz panasz, hiszen a gyártó akár 35 órás rendelkezésreállást ad meg – ez nyilván attól is függ, milyen mérési sűrűséget és fényerőt állítunk be.

Ahogy írtam, a Bryton Rider 320E-hez bármilyen külső eszközt csatlakoztathatunk, de ha a 320T csomagot választjuk, kapunk pulzusmérőt és pedálfordulatszám-mérőt is. A következő lépcső a 9 ezer forinttal drágább 420-as, amibe már utca szintű navigációt is beleraktak – ez azoknak lehet hasznos, akik gyakran mennek ismeretlen terepre. Nekem személy szerint ez a modell lenne a tökéletes választás a mostani életmódomhoz, de aki alapvetően csak bringás edzésekre használná, tökéletesen elégedett lesz a 320-assal is. Egy brutál üzemidejű, egyszerű, de mégis nagyon okos és sokoldalú órát kapsz a pénzedért.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

7 hozzászólás

  1. Az alacsony ár a szoftveroldalon jelentkezik, a bryton appja pocsék, az eszköz firmware-e sem 21. századi és nem is nagyon van fejlesztve/javítva. A másik pont ahol spóroltak, az az összeszerelés, ugyanis olyan helyen is van pára az eszközben, ahova összeszerelt állapotban nem kerülhetne. Amúgy tényleg hasznos cucc, sokkal olcsóbban mint a nevesebb eszközök.

  2. A Brytonok árnyoldala akkor jön ki, ha a sík vidékről felmegyünk a hegyek közé! Míg egy garmin ott is majdnem tökéletesen teszi a dolgát, addig a Brytonok (sajnos mindegyik típus a 10-től a 860-ig bezárólag) teljesen megbolondulnak, mert a gagyi szoftver nem képes megbízható adatokat (főleg magasság,meredekségi%-ok) szolgáltatni. Völgyekbe erdőkbe sem kell menni velük,mert a zavaró tényezőkkel sem tud a szoftver mit kezdeni. Alföldön és az említetteken kívül egészen jók lennének,de csak ott! Ezen felül néha még a távolság és sebességkijelzéssel is meggyűlik a bajuk ezeknek a bringás computernek nem igazán nevezhető cuccoknak… Azért ez több mint gáz ennyi pénzért! Sajnos a lefagyások is állandóak és a szoftverfrissítések sem oldanak meg semmit.Tehát vannak a Brytonoknak árnyoldalai is bőven és azt egy két az egekig ajnározó cikk sem képes megváltoztatni! Majd próbáljátok ki az előbb felsorolt körülmények között és persze egy kicsit tovább használva ezeket a Brytonokat és csak azután írjatok róla cikket. Mindezt természetesen úgy, hogy a problémákra is világítsatok rá és ne csak és kizárólag a pozitívumaikra! Ezzel ugyanis rengeteg jövőbeni olyan Bryton tulajdonost mentesítenétek a mindennapi bosszankodásoktól, akik a valós tények tükrében alapból meg sem vették volna ezeket a silány termékeket, ha nem olvasnának hasonló (hamisan)dicsérő cikkeket!!

  3. Helyén kell kezelni, én a Bryton Rider 15 készülékemmel elégedett vagyok, viszont nem is kell sok funkció, pl a meredekséget én nem használom, az alap screenről is nagyon ritkán váltok el. Sebesség és táv más készülékekkel és térképi mérésekkel összevetve stimmel, 60 km-en 100 méteren belül volt egy Polarhoz képest a különbség és a megszokott körömön is ugyanannyit mér, mint a Garmin vagy a Polar vagy normális vétel esetén egy okostelefonos Strava app. Térképen megnézve a vonalak szépen görbülnek, nincsenek kilengések. Pedálfordulatot és pulzust is szépen méri. Ez nekem ennyiért elegendő, az én bringázási szokásaimhoz nincs szükség többre, de teljesen el tudom fogadni, hogy erdőben, hegyen nem teljesít jól.
    Nyilván ha magasabb kategóriáról beszélnénk árban és tudásban is, meg az igényeimben is, akkor lehet, hogy több bosszantó dolog jönne elő.
    Az alkalmazás tényleg elég gagyi, de kb annyira használom, hogy a Strava-ba lökje át, onnan meg már sokminden más megvan. Viszont kétszer is találkoztam olyannal az elmúlt évben, hogy leállt a bryton szerver és nem szinkronizált fel. Ilyenkor USB-n gépre dugva a .fit fájl leszedhető és manuálisan hozzáadható.
    Szóval szerintem ezért az árért ez a készülék rendben van. Egy éve van meg, simán megvenném újra.

    • ja igen, egy dolog van, ami idegesít benne: az akku töltöttség csak 3 vonalkával kerül kijelzésre, holott szerintem fontos volna egy normális százalék megjelenítés is.

  4. Ühhnyje, 40-60-80 ezer+ forintok egy biciklis óráért??Nekem q soknak tűnik.Alap dolgokért már az ötezret is sajnálom, plusz funkciókra meg hétszentség, hogy vannak appok telefonra.
    Na mindegy, szórja mindenki a pénzét, bánom is én.
    😀

    • Az már nekem is sok, de el tudom képzelni, hogy valaki kihasználja pl a navigációt vagy edzésterv támogatást.
      Én is telefonon használtam appot korábban, ahhoz képest egy 20ezres Rider 15 ég és föld, egyik legjobb ár/érték arányú vételem volt kerékpárhoz. Mondjuk nekem navi meg ilyesmi nem kell, arra tényleg ott az app, de minden másra nekem szuperül bevált.

  5. Az már nekem is sok, de el tudom képzelni, hogy valaki kihasználja pl a navigációt vagy edzésterv támogatást.
    Én is telefonon használtam appot korábban, ahhoz képest egy 20ezres Rider 15 ég és föld, egyik legjobb ár/érték arányú vételem volt kerékpárhoz. Mondjuk nekem navi meg ilyesmi nem kell, arra tényleg ott az app, de minden másra nekem szuperül bevált.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet